Bernhardi-ügy – Schnitzler betiltott darabja az örkényben

Írta: szinhaz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Március végén mutatta be az Örkény Színház Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját Ascher Tamás rendezésében.

 A cenzúra nem engedélyezi a Bernhardi bemutatását, a szociáldemokraták hiába interpellálnak a parlamentben. 1913-ban Schnitzler Katharina Schrattot, a császár intézményesült barátnőjét kéri meg, interveniáljon a császárnál. A császár valóban foglalkozott a drámával. Az eredmény: „Ha a hivatalnokok sértődnek meg, el lehetett volna intézni. De az egyház sértődött meg, ezért maradjon betiltva. (Pók Lajos: Bécs 1900)

bernhardi

Gálffi László és Mácsai Pál (fotók: Gordon Eszter)

Az Örkény Színház ajánlója:

A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy lány, de nem tudja, hogy csak percei vannak hátra. Bernhardi professzor, a klinika igazgatója, megtiltja a papnak, hogy betegének feladja az utolsó kenetet, és ezzel ráébressze a valóságra. A lány meghal.

Az eset nyilvánosságot kap, és azonnal botránnyá dagad. Bernhardi párt- és karrierharcok közepén találja magát. Az ügyből ürügy válik, rácsap a sajtó, a vitába beszáll az egészségügyi miniszter és a parlament. A morális kérdést a politika a zsidó származású orvos elleni bűnperré fokozza le, a tények helyét átveszik az önkényes értelmezések.
Arthur Schnitzler 1912-es darabját (eredeti címe: Bernhardi professzor) a bécsi cenzúra azonnal betiltotta. A Monarchia széteséséig tiltólistán is maradt. Berlinben viszont már megírása évében bemutatták, innen került át a legnagyobb német színpadokra, amelyeknek máig rendszeresen játszott darabja. Negyed százada, a Vígszínházban volt első és azóta is egyetlen magyar színrevitele.

Schnitzler apai ágon magyarországi származású. Apai nagyapját, a nagykanizsai zsidó asztalosmestert, aki arról volt hírhedt a városban, hogy sosem józan, még látogatta kisgyermek korában. Apja – gimnazistaként – drámákat ír, és irodalomtanára – a lehetséges fokozatokat mellőzve – a jövendő magyar Shakespeare-jét sejti benne. Romantikus történet következik. Pesti egyetemistaként házitanító a könyvkiadó Heckenastnál, akinek beleszeret a lányába. Az apa azonnal meneszti. Gyalog Bécsbe megy, szakít irodalmi ambícióival, a medikumra iratkozik be. Nem lett magyar Shakespeare, de iskolát teremtő neves gégészprofesszor, „fejedelmi személyek”-nek az orvosa, később a bécsi poliklinika igazgatója, az orvosok lapjának főszerkesztője.

Arthurt apja a szolid orvosi pályára szánta, és több mint egy évtizeden át ezen az úton is haladt a fiatalember. Mivel osztozott a bécsiek lelkesedésében az előadóművészetek iránt, az idősebbik Schnitzler büszkén számította barátai és páciensei közé a nagy bécsi színészeket és énekeseket. Ám amidőn Arthuron tört ki a heveny esztétikai láz és ellenállhatatlan késztetést érzett az irodalmi hivatás iránt, az apa századközépi moralistának bizonyult, és hevesen szembeszállt a fiatalember szándékaival.

Már mint medikust vonzotta Schnitzlert a pszichológia. Asszisztensként Theodor Meynertnek, Freud tanárának a klinikáján dolgozott, és a hipnózis klinikai technikáinak specialistája lett. Miként Freud, Schnitzler is nagy feszültséget érzett az erkölcsi értékek apai öröksége, és saját modern meggyőződése között, miszerint az ösztönéletet úgy kell elismerni, mint ami döntően meghatározza az ember boldogulását és kudarcát. Megint csak Freudhoz hasonlóan, úgy vetett véget ingadozásának, hogy tudományos felfogásában elszakadt a morális gyökerektől, és merészen az ösztönök életének megfigyelése felé fordult. Nem csoda, hogy Shnitzler ötvenedik születésnapján (1912) Freud „kollégaként” köszöntötte őt az „alábecsült és gyűlöletes erotika” kutatásának területén.
bernhardi2

Kritikus szemmel az előadásról:

“(…) Arthur Schnitzler a múlt századelőn egy magánklinikán játszódó darabja nem az egészségügy anomáliáit igyekszik elénk tárni. A hátrafelé szűkülő színpadon egy kórház hivatali helyisége látható (díszlet: Izsák Lili), szürkésfehér falaival, a háttérben terebélyes tárgyalóasztallal, a falak mentén és az asztal körül székekkel, jobbról-balról nyíló ajtókkal. A tér aztán hol a klinika, hol pedig Bernhardi professzor magánrendelője. Ki-be járkálásra alkalmas magán és közterek. Mint maga az élet, ahol egyesek – vélelmezett fontosságuk tudatában – úgy jönnek-mennek, mintha velük született előjoguk volna az, hogy minden gátlás nélkül átjáróházként használhassák mások életét. Pláne akkor, ha ehhez politikai háttértámogatást sejtenek maguk mögött. Teszik mindezt a legszentebb áhítatott mímelve, legkevésbé sem zavartatva attól, hogy épp egy kórház nyilvánossága, vagy egy rendelő privát tere vagy épp a másik ember lelkének legbensőbb régióiban sürögnek-forognak ormótlanul, mint egy elefánt a porcelánboltban.(…)” Csatádi Gábor: Kirekesztő kisebbség (Kútszélistílus.hu)

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]