Belgium: rendőrök tüntettek szakmájuk becsülete védelmében

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Több száz rendőr tüntetett belgiumi városokban pénteken szakmájuk becsületének helyreállítása érdekében. A tiltakozók visszautasították a szisztematikus rasszizmus vádját, valamint a feltételezett indokolatlan rendőri erőszakra adott elítélő politikai válaszokat – közölte a helyi média.

Rendőrök tüntetnek Párizsban 2019-ben (képünk illusztráció)

A megmozdulásokat szervező tisztek csoportja szerint a belga rendőrséget főként aránytalan fellépéssel és rasszizmussal vádolják. A rendőrséget rossz színben feltüntető bejegyzések és videók ellepik a közösségi oldalakat – hangoztatták. A társadalom elvárja, hogy a rendőrség fellépjen a rendbontók ellen, ugyanakkor általános megvetés követi, ha az akció során az állomány egy-egy tagja határozottabban lép fel. Véleményük szerint ugyanakkor a rendfenntartó erők elítélése, megbélyegzése, egyes tagjainak nehezen indokolható felelősségre vonása “rövidlátó cselekedet, hosszú távon pedig a visszájára sül el”.

A szervezők aláhúzták, hogy a rendőrök körében tapasztalt megkülönböztető magatartás vagy a fizikai erő indokolatlan használatával járó intézkedés sosem marad büntetlenül.
Kiemelték továbbá, hogy a lakosság egyes csoportjainak a rendőrök iránt érzett ellenszenvét és a kialakult feszültséget gyakran a sajtó táplálja. Véleményük szerint a médiának megfelelő arányban, objektív információkat kell közölnie. Mindig az egész esetet, annak körülményeivel együtt kell bemutatni, nem pedig hangulatkeltő módon a tényeknek csak egy részét közvetíteni, eltorzítva a valóságot – húzták alá.

A belga média arról számolt be, hogy a megmozdulások civil és egyenruhás részvevői tiltakozó akciójuk részeként rendőrautók szirénáit kapcsolták be, az övükön tartott bilincseket pedig ledobták a földre.

A rendőri szakszervezetek, amelyek nem támogatták a megmozdulást, valamint a belga szövetségi kormány illetékesei péntek délután ülnek tárgyalóasztalhoz az állomány tagjait érő folyamatos támadások miatt- tették hozzá.

Más országok mellett Belgiumba is az Egyesült Államokban tartott tüntetések “terjedtek át”, amelyeket egy fekete bőrű férfi rendőri intézkedés miatti halála váltott ki. A 46 éves George Floyd május 25-én Minneapolisban halt meg, miután egy rendőr hosszasan térdelt a nyakán. Az eset nyomán június elején több belga városban is tartottak tüntetést rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakozva. A mintegy 10 ezres brüsszeli megmozdulást követően a tüntetők egy csoportja rendőrökre támadt, kirakatokat tört be, és több üzletet kifosztott. A rendbontásban 37 rendőr megsérült, 239 embert előállítottak.

MTI

Címkék:Belgium, rendőrség, rendőrségi reform

[popup][/popup]