Belga ügyész: nem csatlakozott idén belga állampolgár az Iszlám Államhoz

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Nem csatlakozott belga állampolgár az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez 2016-ban a belga szövetségi ügyész szerint – írta az RTBF belga közszolgálati televízió internetes oldalán kedden.

Belga ügyész

Frédéric Van Leeuw kijelentette, nincs tudomása arról, hogy akár egy belga állampolgár is útnak indult volna idén Szíriába. Véleménye szerint a nagyobb veszélyt nem a kiutazók, hanem a visszatérők, az egykor a terrorszervezet kötelékében harcolók jelentik. A főügyész arra is felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam az utóbbi időben nem arra szólítja fel szimpatizánsait, hogy utazzanak Szíriába, hanem arra ösztönzi őket, hogy lakóhelyükön kövessenek el terrorcselekményeket.

Hozzátette: a szolgálatok terrorista dossziéiban több száz embert tartanak nyilván. 2012-ben, az Iszlám Állam hivatalos megalakulásának évében 60 embert regisztráltak, 2014-ben 195-öt, 2015-ben 313-at, 2016-ban, július 1-ig pedig 175 új dossziét nyitottak a hatóságok.

Frédéric Van Leeuw úgy vélekedett, hogy a belga parlamentnek meg kellene fontolnia a fogva tartási idő 24 órán túli meghosszabbítását. Emellett könnyíteni kellene az éjszakai rendőrségi akciók, házkutatások és rajtaütések jogi szabályozásán is a terrorizmus elleni harc hatékonysága növelése érdekében – húzta alá az ügyész.

A fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM) júliusban közzétett adatai szerint 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria, vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz. A 2016 elején mért adatok szerint jelenleg 266 belga állampolgár harcol a két ország valamelyikében ilyen szervezetek kötelékében. Megemlítették, hogy az év elejéig 114-en hagytak fel a harcokkal és indultak vissza Európába, amíg a testületnek jelenleg 4 olyan emberről van tudomása, akik úton vannak, hogy csatlakozzanak a régióban működő terrorszervezetekhez. A titkosszolgálatok segítségével a belga rendőrség januárig 59 embert fogott le azok közül, akik a szír, vagy iraki harcokban kívántak részt venni. Számuk júliusra 73-ra emelkedett.

[popup][/popup]