Válasz Szakálynak: A magyar politikai vezetés már 1942-1943-ban pontosan tudta, mit művelnek a zsidókkal a nácik

Írta: Karsai László - Rovat: Belföld

A Budapest Bacon két történészprofesszorral, Karsai Lászlóval, majd Szakály Sándorral közölt interjút a közelmúltban. A pénteken megjelent Szakály-interjúra most Karsai egy saját írással reagál, amit az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közlünk.

Karsai László Fotó:Budapest Beacon

A Veritas névre elkeresztelt kormányközeli intézet vezetője, Szakály Sándor nem először nyilatkozik olyan kérdésekről, amelyekkel kapcsolatban önálló levéltári, vagy könyvtári kutatásokat nem végzett, és ismeretei már csak azért lehetnek hiányosak, mert nem ismeri kellő mélységben még azoknak a történészkollégáinak a témájába vágó publikációit, akiket bírál.

Hosszú interjújának velem foglalkozó részében kevéssé elegáns módon csak az „egyesek szerint – mások szerint” érvelési technikát választja. Az olvasó így nem tudja, hogy számos történészkollégával (Molnár Judit, Ungváry Krisztián, és még hosszan sorolhatnám a neveket) együtt, mi nemcsak azon a véleményen vagyunk, hogy a magyar politikai elit már 1942-1943-ban pontosan tudta, hogy a németek zsidópolitikája az európai zsidóság kiirtására irányul, hanem ezt dokumentáltuk is. Rövidesen hosszabb tanulmányom jelenik meg a Mozgó Világban az elmúlt negyedszázad emlékezetpolitikájáról. Abban többek között erről a témáról a következőket írom: Viszonylagos pontossággal meg tudjuk állapítani, hogy Budapesten a „jól értesültek” mikor tudták már, hogy a nácik a hatalmukba került zsidókat legyilkolják. A kormányközeli német nyelvű napilap, a Pester Lloyd főszerkesztője, Ottlik György 1942. augusztus 18-a és szeptember 28-a között körutat tett Nyugat-Európában. Olaszországban, Svájcban, Vichy-Franciaországban, és Németországban folytatott tárgyalásokat. Berlinben felkereste Sztójay Döme nagykövetet is, aki Ottlik október 10-én kelt jelentése szerint beszélgetésük során kijelentette: „Helyesnek találná, ha Magyarország nem várná meg a [zsidó]kérdés éles felvetését, hanem meggyorsítaná az őrségváltás tempóját, és zsidó lakosságunk tekintélyes részét kitelepítené a megszállt Oroszországba. Követünk előbb 300.000-ről beszélt, azután lealkudta önmagát 100.000-re. Közbevető megjegyzésemre nem titkolta, hogy ez nem kitelepítést, hanem kivégzést jelentene.”(Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára-K64-Külügyminisztérium politikai osztályának reservált i-1942-41-437. Ottlik György jelentése Kállay Miklósnak) Ottlik jelentése azt bizonyítja, hogy legkésőbb 1942 augusztusában már pesti újságírókörökben is ismert volt: ha kitelepítenék/deportálnák a magyar zsidókat, ez egyenlő lenne „kivégzésükkel”.

Szakály megpróbálja fetisizálni az 1944-es úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyet. Bizonyos, Horthy és a magyar politikai elit nemcsak ebből értesülhetett és nem 1944 tavaszán (a magyar kiadásához írott zavaros, ellentmondásos előszavában Haraszti György sem zárja ki, hogy Horthy egyrészt már évekkel korábban tudott a holokausztról, másrészt azt sem, hogy nem 1944 júliusában, hanem hónapokkal előbb megkapta a jegyzőkönyvet) arról, miben áll a németek zsidópolitikája. A keleti front mögöttes területein zajló népirtásban a magyar hadsereg is részt vett, többek között lőszert szállított a tömeggyilkosoknak, területeket zárt le, satöbbi. Jelentések futottak be Európából a magyar diplomatáktól, jöttek hírek a hazánkba menekülő zsidóktól, a sort hosszan lehetne sorolni. Ha lesz ideje Szakálynak egyszer figyelmesen elolvasni például az 1943 áprilisi Hitler-Horthy találkozó jegyzőkönyvét, és főleg azt a válaszlevél-fogalmazványt, amelyet Horthy írt májusban Hitlernek és amelyben a zsidók „kiirtását” emlegeti, talán ő is belátja, hogy a magyar politikai vezetés már 1942-1943-ban pontosan tudta, mit művelnek a zsidókkal a nácik.

Ungváry Krisztiánnal írott cikkeinkben is, a Mandiner hasábjain is, másutt is többször kifejtettük, hogy mindazok, akik azt állítják, hogy Horthy semmit sem tudott a nácik zsidópolitikájáról 1944 júliusa előtt, súlyosan megvádolják a kormányzót. Éppen azt veszik el tőle, ami az egyik legfőbb érdeme, az 1942 és 1944 között folytatott „zsidóvédő” politikájának egyik fő okát. Horthy, bár megtehette volna, 1938 és 1942 között egyetlenegy zsidótörvényt sem küldött vissza a Képviselőháznak, pedig akár kétszer fél évre is lassíthatta volna a jogfosztás folyamatát. Szava sem volt több tízezer zsidó munkaszolgálatos halálba küldése ellen. Ám arról sem lenne szabad elfelejtkezni, hogy Horthy, éppen azért, mert pontosan tudta, hogy Mussolini tűri tábornokai zsidóvédő politikáját, és értesült arról is, hogy Pétain marsall és a Vichy-bábállam hatóságai is vonakodnak a francia állampolgárságú zsidókat kiszolgáltatni a németeknek, Szlovákiából 1942 őszén leálltak a deportálások, az óromán területekről pedig el sem indultak a deportáló szerelvények, a hadi helyzet pedig szinte napról napra romlott, végül humanitárius szempontokat is mérlegelve nem engedélyezte, hogy a magyar zsidókra sárga csillagot kényszerítsenek, őket gettókba, gyűjtőtáborokba zárják, végül deportálják. Horthy tartott attól is, hogy ha mintegy háromnegyedmillió embert deportálnak az országból, akkor az súlyos társadalmi-gazdasági-politikai zavarokhoz vezethet, de „zsidóvédő” politikájának egyik fő okát, vagyis azt, hogy a német megszállásig a halálba azért, mindennek ellenére nem volt hajlandó deportáltatni a zsidókat, elvenni több mint bűn, történésztől hiba.

Nem a holokauszttal kapcsolatos információk hiányzottak 1942-től, a zsidók egyszerűen nem akarták elhinni, hogy milyen sors fenyegeti őket.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás

Címkék:Hitler, Hóman Bálint, Horthy, Szakály Sándor