Soltész: keresztények és zsidók közös felelőssége megmaradásunk Európában

Írta: MTI - Rovat: Belföld

A keresztények és a zsidók közös felelőssége, hogy megmaradunk-e Európában – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Keresztény-Zsidó Társaság (KZST) megalakulásának 25. és Eötvös Károly, a tiszaeszlári perben rituális gyilkossággal megvádolt zsidó emberek védőügyvédje halálának 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

Soltész Miklós az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár 2016. május 12-én MTI Fotó: Bruzák Noémi

Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta: a kereszténység és a zsidóság gyökere közös, és ezt a gyökeret ma “sokan sokfelé ráncigálják”.
“Vegyük észre, hogy ez a közös kultúra veszélyben van, és ettől a veszélytől nem megijedve, de rá felkészülve rendezzük be életünket” – mondta. Ugyanakkor, mint minden nehéz helyzet, ez a mostani is lehetőséget teremt a megújulásra – tette hozzá.

Kiemelte, Európában és Magyarországon is a hit felmutatása hozhat pozitív fordulatot. Fontos megmutatni a fiataloknak azt a gazdag építészeti, képzőművészeti, zenei és irodalmi kultúrát, amely a hitből táplálkozik, hiszen ez a kultúra előbb-utóbb elvezetheti őket a valláshoz is – közölte.

Soltész Miklós szólt arról, hogy a KZST az elmúlt 25 évben sokat tett a hagyományok megerősítéséért és a sérelmek tisztázásáért is. Akárcsak egy családban, úgy a társadalomban sem az számít végül, hogy egy vita során ki kiabált hangosabban, hanem hogy “tudunk-e megbocsátani és rendezni kapcsolatainkat”, hiszen egyetlen közösségben sem lehet úgy élni, hogy tagjai folyamatosan felhánytorgatják a múltat – figyelmeztetett az államtitkár.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke hangsúlyozta: a történelmi egyházak 25 évvel ezelőtti és mai infrastruktúrája között “markáns különbség van”, és a zsidó-keresztény párbeszédben is hatalmas az előrelépés. E párbeszéd fontos eseményeinek nevezte a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű dokumentumát, valamint az ortodox rabbik 2015 decemberében közreadott nyilatkozatát a keresztény-zsidó párbeszédről.

“Sok gondunk és bajunk ellenére lehetünk tehát optimisták” – fogalmazott. Ugyanakkor – figyelmeztetett – a munkához a közösségektől csak akkor kérhetnek bármit, ha képesek adni is, és ez a formalizált, szigorú keretek között működő történelmi egyházaknak sokszor nehéz. Ahol viszont sikerül – akár tudást, akár közösségi élményt vagy szociális gondoskodást adni -, ott élő közösségek jönnek létre.
Heisler András szólt arról is, hogy Eötvös Károly fiatalon és a saját elhatározásból lett jogász, mert – mint ő maga írta – független akart maradni, és úgy gondolta, hogy más pályán nincs függetlenség. Függetlenség és bátorság kellett ahhoz, hogy Eötvös Károly 1883-ban, az éppen “zeniten lévő antiszemitizmus idején és ellenében” elvállalja a tiszaeszlári perben megvádolt zsidók védelmét – mondta a Mazsihisz elnöke, hozzátéve, hogy a magyarországi zsidóság a mai napig hálás ezért neki.

Fabiny Tamás evangélikus püspök, a KZST ügyvezető elnöke felidézte: Eötvös Károly néhány évtizeddel a tiszaeszlári per után megírta a per történetét, és könyvének A nagy per, amely 1000 éve is tart, és még nincs vége címet adta. A KZST 25 éve fáradozik azon, hogy végre valóban múlt időben lehessen beszélni erről a nagy perről.

Szécsi József, a KZST főtitkára a társaság létrejöttéről szólva ismertette: a rendszerváltást megelőzően három éven át a keresztény-ökumenikus baráti társaságban dolgozva hozták létre a hebraisztikai-judaisztikai munkacsoportot, amelynek keretében előadásokat, vitaesteket szerveztek. A KZST-t 1991-ben hozták létre azért, hogy “zsidók és keresztények pozitív módon együtt legyenek”.
Nem a soára való reflexióként jött tehát létre a társaság – bár az mindig központi eleme volt munkájuknak -, “hanem mert jó együtt munkálkodni a világ jobbításán” – fogalmazott Szécsi József.
Hozzátette: a 25 év során évente 50-60 rendezvényt szerveztek: előadásokat, vitaesteket, konferenciákat, koncerteket, kiállításokat.

Címkék:Fabiny Tamás, Heisler András, KZST, Mazshisz, Soltész Miklós, Szécsi József, zsidó-keresztény párbeszéd

[popup][/popup]