Békeima a Vatikánban: Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász gyors békét sürgetett az izraeli-palesztin békeimán
A vatikáni kertekben vasárnap este tartott közel-keleti békeima lezárásaként a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott.
Az elsőként szóló Ferenc pápa úgy fogalmazott, a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz. Beszéde végén a pápa az általa testvéreknek nevezett keresztények, zsidók és muzulmánok közös Istenéhez imádkozott a békéért.
A békeima első felében héber, angol és arab nyelvű imádságok követték egymást. Ezeket Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a vatikáni kertekben egymás mellett ülve hallgatta.
Az imákat a zsidó-keresztény-muzulmán delegációk tagjai mondták el. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferenc egyik békehimnuszát idézték.
A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott.
Az elsőként, olaszul beszélő Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy “a békéhez nagyobb bátorság kell mint a háborúhoz”. Kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi.
“A világot elődeinktől örökségbe, gyermekeinktől pedig kölcsön kaptuk. Fiaink belefáradtak a háborúkba, és arra vágynak, hogy megpillantsák a béke hajnalát. A békével azoknak a fiataljainknak is tartozunk, akik éppen a békéért haltak meg” – fogalmazott Ferenc pápa.
Hangsúlyozta, a béke már többször közelinek tűnt, mégsem valósult meg. Ezért van szükség az imára, hogy a “félelem bizalommá, a feszültség megbocsátássá, a fegyverek a béke eszközeivé változzanak. Csakis Isten tudja lefegyverezni a nyelveket és kezeket, hogy soha többé ne legyen háború, megosztottság és gyűlölet!” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Simon Peresz izraeli államfő héber és angol nyelvű beszédében kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának a békeimára való felszólítása ösztönző erőként hatott és “megérintette a szíveket”. “Soha többé háborút!” – mondta Peresz arra emlékezve, hogy kilenc éves kora óta tudja, mi az a háború.
Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. Hangoztatta: legyen vége a palesztin nép szenvedéseinek és a Szentföld legyen biztonságos föld mindenki számára.