Beitar Jerusalem szurkolók csaptak össze, mert arab sejk lett a tulajdonos

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel az izraeli szurkolók azt, hogy az Egyesült Arab Emírségből egy sejk felerészben megvásárolta a Beitar Jerusalem labdarúgócsapatot: pénteken a rendőrségnek kellett szétválasztania az ügyletet helyeslő és ellenző drukkereket – jelentette a walla hírportál pénteken.

Mindkét szurkolói táborból 120-150 ember jelent meg a csapat jeruzsálemi stadionjánál a pénteki edzésen. Eleinte csak indulatos rigmusokat skandáltak, elítélve vagy támogatva azt, hogy az abu-dzabi uralkodócsaládba tartozó Hamad bin Kalifa Ál Nahjan ötvenszázalékos társtulajdonosa lett a Beitarnak.

Az üzlet ellen főként a csapat La familia nevű ultrái tüntettek. Maga az együttes és a La familia kemény magja eddig is rasszista megnyilvánulásairól volt ismert, az ultrák többször tiltakoztak arab és muzulmán játékosok szerződtetése ellen, és kötődnek a jobboldali Likud párthoz, illetve Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz is.

A rigmusok kántálása után a La familia tiltakozó tagjai megtámadták az ügyletet támogató szurkolókat. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség választotta szét a két tábort, és több szurkolót letartóztatott.

A megállapodás támogatói maguk közé hívták Móse Hogeg üzletembert, a csapat másik tulajdonosát, és vállukra emelve éltették a jelentős, a következő tíz évben több mint 300 millió sékelt (26,6 milliárd forint) hozó szerződés nyélbe ütéséért.

A hatszoros bajnok Beitar – amely még sosem szerződtetett arab játékost – hét mérkőzés után a 14 csapatos izraeli bajnokság tizedik helyén áll.

Az emírségek és Izrael szeptember közepén az Egyesült Államok közvetítésével megállapodást írt alá a hivatalos diplomáciai kapcsolatok létesítéséről. Októberben az emírségek kormányának delegációja ellátogatott Izraelbe, ahol a gazdasági együttműködésről szóló számos szerződést írt alá.

Az elmúlt négy hónapban az Egyesült Arab Emírségeken kívül Bahrein, Szudán és Marokkó is megállapodott Izraellel a kapcsolatok rendezéséről. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]