Beismerte tettét a szíriai származású férfi, aki Molotov-koktélt hajított Izrael hágai nagykövetségére
A holland bíróságon beismerő vallomást tett az a 25 éves, szíriai származású amszterdami férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy március 21-én egy benzinnel töltött égő palackot dobott Izrael hágai nagykövetségére.
A holland sajtóban Osama A.-ként említett férfi a bíróságon azt vallotta: indítéka az volt, hogy üzenni kívánt Izraelnek, hogy fejezze be a palesztinok lakta Gázai övezetben folyó hadműveleteit.
“Láttam már éhen haló gyermekeket, és üzenni kívántam Izraelnek, hogy a háború rossz” – mondta a férfi a bírósági meghallgatáson.
Azt is bevallotta, hogy már március elején végre készült hajtani a bűncselekményt, de először nem volt bátorsága megtenni. Március 21-en azonban tett egy második kísérletet, akkor dobta az égő Molotov-koktélt a nagykövetség épületének homlokzatára.
Személyi sérülés az incidensben nem történt, a palack a sövénybe esett, az épületben kisebb kár keletkezett. A biztonsági kamerák rögzítették az esetet, és a felvételeket a bíróságon is bemutatták. A gyanúsított is jól látható a felvételeken abban a pillanatban, amikor a Molotov-koktélt eldobta.
Osama A. azt vallotta, hogy szándékosan a homlokzatot célozta meg és nem a bejáratot. “Nem állt szándékomban senkit sem bántani. Ez egy tiltakozó akció volt a részemről” – jelentette ki, hozzátéve, hogy azóta megbánta tettét.
A holland ügyészség 2,5 év börtönbüntetés kiszabását javasolta a gyanúsítottra, amely a próbaidőre szóló feltételek teljesítése esetén tíz hónapra felfüggeszthető. “Súlyosbító körülmény az a tény, hogy az akció az izraeli nagykövetséget vette célba” – jelentette ki az ügyben eljáró ügyész. (MTI)