A Be’eri és Kfar Aza kibucok csatlakoznak az október 7-i állami szertartás bojkottjához

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Hamász október 7-i támadása által leginkább sújtott gázai határvárosok közül kettő bejelentette, hogy elutasítja az izraeli kormány tervét, miszerint a támadás évfordulóján állami megemlékezést tartanának, és ehelyett saját rendezvényeket terveznek.

Beeri kibuc a Hamasz terrortámadása után (Fotó: Kobi Gideon / Izraeli kormány sajtóirodája)

A Ynet szerint Be’eri kibuc még azelőtt döntött a saját rendezvény megtartása mellett, hogy a kormány bejelentette volna a Miri Regev közlekedési miniszter által szervezett központi ünnepség megtartásának tervét, amely a túszok és áldozatok családjai és egyes gázai határ menti települések részéről széles körű kritikát váltott ki.

“Ez nem egy alternatív szertartás, ez a közösség szertartása” – idézik a Be’eri kibuc tisztviselőit.

Emellett több izraeli médiabeszámoló szerint a Kfar Aza kibuc egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy “csalódott” a kormány tervei miatt, miközben 109 túsz még mindig a Hamász fogságában van, köztük öt helyi lakos.

A Kfar Aza felszólítja a kormányt, hogy erőfeszítéseit a túszok hazahozatalára összpontosítsa, a megemlékezés tekintetében pedig “érje be azzal, hogy a zászlót félárbocra eresztik, és az emlékszirénánál vigyázzban állnak, és ne rendezzenek grandiózus eseményeket”.

Azt írják, hogy a kibuc egy zártkörű közösségi rendezvénnyel fogja megünnepelni az évfordulót, “abban a reményben, hogy addigra megölelhetjük a fogságból hazatérő barátainkat”. (Times Of Israel)

[popup][/popup]