Artur Carlos de Barros Basto (ejtsd: Ártur Kárlus de Bárus Bástu), héber nevén Ávráhám Jiszráel ben Ros, katonatiszt, író és a portói zsidóság újjáélesztője volt. Számos, zsidósággal kapcsolatos könyvet írt, és ő építtette az ibériai félsziget legnagyobb zsinagógáját, a portói Kadoorie – Mekor Haim zsinagógát. Számos portugáliai titkos zsidó család leszármazottainak segített visszatalálni a judaizmushoz, a második világháború alatt pedig a holokauszt elől menekülő zsidókat mentett.

Az 1887-ben, Amarante-ben született Barros Basto fiatalon, haldokló nagyapjától hallott először arról, hogy családjuk apai ágon valaha zsidó volt (anyja katolikus családból származott). A létező portugáliai zsidó közösséggel pedig akkor találkozott először, amikor 1904-ben elolvasott egy újságcikket a lisszaboni Shaaré Tikva zsinagóga felavatásáról. Amikor évekkel később csatlakozott a hadsereghez, szeretett volna a lisszaboni zsidó közösség tagjává is válni, de erre csak később kerülhetett sor.

A zsidóságba való betérése után költözött vissza Lisszabonba, ahol feleségül vette Lea Israel Montero Azancotot, a lisszaboni zsidó közösség tagját. Egy fiuk és egy lányuk született. Unokája, Isabel Ferreira Lopes a portói zsidó közösség egyik vezetője napjainkban.

Barros Basto újságja, a HaLapid

Barros Basto 1921-ben tért vissza a feleségével Portóba, ahol abban az időben kevesebb mint húsz zsidó lakott. Működő hitközség híján a helyi zsidóknak minden vallási ügyüket Lisszabonban kellett intézniük. Ők mind askenázok voltak, Lengyelországból, Németországból, Litvániából, akik munkájuk folytán kerültek Portóba. Barros Basto 1923-ban kezdett neki a közösség megszervezésének azzal, hogy a hitközséget, illetve az Izraelita Teológiai Központot bejegyeztette a portói városi tanácsnál. Bár a zsinagóga megépítése éveket vett igénybe, a helyi zsidók számára nagy segítség volt, hogy szervezett kereteket adott a közösségnek: házat bérelt, mely zsinagógaként kezdett funkcionálni. Idővel egyre többen látogatták a zsinagógát: a XV. században kereszténységre kényszerített zsidó családok leszármazottai, akik otthonaikban, családi körben évszázadokon át megőrizték a zsidó hagyomány egyes elemeit: az Örökkévalóhoz való imádkozást, illetve a szombat megszentelését.

Ezen felbuzdulva Barros Basto kocsival, gyalogosan, vagy lovon járta be a környékbeli falvakat és városokat, a zsidósághoz visszatérni szándékozók után kutatva. Tucatjával talált olyan családokat, ahol az évszázadok során is megőriztek bizonyos hagyományokat, és számon tartották zsidó származásukat. Ezek a családok a biztatására előjöttek rejtekhelyükről, és nyíltan felvállalták őseik hitét. Különböző helyekről kapott segítséget, például a londoni portugál zsidó közösségtől, akik létrehozták a Portugál Marrano Bizottságot, melynek az volt a célja, hogy a zsidósághoz visszatérőket segítse és biztassa.

Artur Barros Basto fényképe és kitüntetései a portói zsinagóga múzeumában

Az újonnan felfedezett, addig bujkáló, katolikus életmódot folytató marranók számára szükségessé vált, hogy számukra megfelelő könyveket adjanak ki. Barros Basto újságot indított Ha-Lapid (A Fáklya) címmel, melyben a katolicizmust jól ismerő, bujkáló zsidóknak magyarázta el a zsidóság különböző aspektusait egyedülálló módon, keresztény terminológiát használva. Az 1927 és 1958 között fennálló kiadvány összesen 156 számot élt meg. Az első szám a következő bevezetővel jelent meg: “Közösségünk egy kis fáklyát gyújtott, melynek fénye Isten segítségével megvilágítja az utat az egyetlen igazság felé a tévutakon járók számára. Mottónk szerint: Isten velem van és nem félek. Ezért, ha Isten is úgy akarja, tevékenységünkkel a Tejo folyótól északra élő portugálok ezreinek segíthetünk visszatérni ősei vallásához, melyről csak homályos ismeretekkel rendelkeznek.”

A teljes cikk itt olvasható.