“Bárhová megyek tárgyalni, megkérdezik, ki pénzel minket”

Az izraeli civilellenes törvénynek nem sok köze van ahhoz, amit Németh Szilárd villantott fel pár hete, de elvadult ötletek ott is voltak, és a szellemisége, meg az általa okozott kár nagyjából azonos a magyaréval. A legnagyobb izraeli jogvédő szervezet ügyvédjét kérdeztük arról, mi várhat ránk a kinti példa alapján.

Németh Szilárd kirohanása után egyre több helyen hozták kapcsolatba a belengetett civilnyúzó intézkedéseket egy tavaly elfogadott izraeli törvénnyel és Arthur J. Finkelsteinnel, a Fidesszel is kapcsolatban álló külföldi tanácsadóval, aki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök politikai pályája során is többször felbukkant: 1999-ben, illetve 2013-ban egy rövid időre a koalíció gründolása idején. A legnagyobb izraeli jogvédő szervezetnél érdeklődtünk, felismerik-e az izraeli törvény nyomait a magyar kezdeményezésben és van-e bármi köze Finkelsteinnek a civilnyomorításhoz.

Debbie Gild-Hayo a Társaság a Polgári Jogokért Izraelben nevű szervezet (Association for Civil Rights in Israel, ACRI) ügyvédjeként dolgozik több mint 10 éve. A legnagyobb izraeli jogvédő szervezet 45 évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy az emberek alapvető jogait védje Izraelben és azokon a területeken, amelyeket Izrael ellenőriz. Izraeli arabok, palesztinok, beduinok, melegek, menekültek és egyéb kisebbségek jogi képviselete mellett jelentéseket küld az ENSZ illetékes szakbizottságainak is arról, betartja-e Izrael az alapvető emberi jogokkal kapcsolatos vállalásait, kötelességeit.

hvg.hu: Mennyire hasonlít a civil szervezetek vezetői számára vagyonbevallást előíró magyar elképzelés a civil szervezetek gazdálkodásával kapcsolatos izraeli törvényre, melyet tavaly nyáron fogadott el az izraeli parlament, a kneszet?

Debbie Gild-Hayo: Egyáltalán nem hasonlít, és mindjárt azt is elmondom, miben tér el tőle az itteni szabályozás, de előtte hadd szögezzem le, hogy kapcsolat azért van közöttük. Ez pedig az a kár, amelyet a jogvédő szervezeteknek okoznak. A cél, hogy a hatalom hiteltelennek, illegitimnek tüntethesse fel ezeknek a szervezeteknek a munkáját.

Azt sugallja, hogy rossz szándék vezérli az embereket, akik ott dolgoznak, de legalábbis egy másik ország megbízásából teszik, amit tesznek, az ő érdekeiket kiszolgálva.

A mi esetünkben számos törvényjavaslat érkezett, amelyek különböző módon szabályozták volna a működésünket. Volt, amelyik a pénzügyi forrásokat térképezte volna fel és adóztatta volna meg. Ez azonban a kormány számára szimpatikus szervezeteket is sújtotta volna. Egy ponton felmerült az is, hogy a külföldről jelentős támogatást kapó szervezetek munkatársainak megkülönböztető jelzést kellett volna viselniük, amikor kormányzati szereplőknél vagy képviselőknél lobbiznak. Ezt azonban a parlament elég gyorsan elvetette, mert nem vetett volna jó fényt az országra. Itt még mindig sokan élnek, akik egykor viseltek megkülönböztető jelzést a holokauszt alatt. Egy másik javaslat pedig attól tiltotta volna el a szervezeteket, vagy nagyon megnehezítette volna számukra, hogy a legfelsőbb bírósághoz forduljanak, ami jogvédők esetében nagyon fontos lehetőség.

A végére azonban ezek a kemény, szigorú javaslatok jócskán fellazultak, és az egészből annyi maradt, hogy azok a szervezetek, melyek támogatásuk több mint felét közvetve vagy közvetlenül külföldi kormányoktól vagy kormányzati ügynökségektől kapják (leginkább az ENSZ-től, az EU-tól vagy az Egyesült Államoktól), kötelesek ezt jelezni a nyilvános kommunikáció (tévé, internet, újságok) során, vagy amikor kormányzati tisztviselőkkel veszik fel a kapcsolatot. Ki kell tenni a honlapjukra a donorok listáját is. (A jelentés elmaradása esetén 7500 dolláros büntetés szabható ki – a szerk.).