Bántalmazták a Wallenberg egyesület elnökét

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Súlyos testi sértés gyanújával indult nyomozás

Budapest, 2013. április 29., hétfő (MTI) – Súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a XIV. kerületi rendőrkapitányság az Orosz Ferencet ért bántalmazás ügyében – közölte Csillag Melinda, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese hétfőn az MTI megkeresésére.

Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke hétfőn számolt be az MTI-nek arról egy a gyűlöletbeszéd témájában rendezett budapesti konferencián, hogy vasárnap egy focimeccsen szidalmazták, majd eltörték az orrcsontját.

Elmondta: vasárnap délután a Puskás Ferenc Stadionban az FTC-Videoton meccsen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, illetve “sieg heil”-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ekkor megfenyegették, és “zsidó kommunistának” nevezték. A mérkőzés végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, “csak azért is sieg heil”, majd a másik megütötte.

A második világháború alatt magyarországi zsidókat mentő svéd diplomata nevét viselő egyesület vezetője, mint az MTI-nek mondta, úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít.

[popup][/popup]