Az USA nagykövete nyitotta meg a feltárt 2000 éves jeruzsálemi zarándokutat

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete nyitotta meg a néhány éve felfedezett és helyreállított, kétezer éves jeruzsálemi zarándokutat – jelentette a helyi média vasárnap. 

David Friedman a megnyitó pillanataiban

A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradójában egy rövid videofelvételt mutattak be, amelyen Friedman, valamint Sara Netanjahu, Benjámin Netanjahu miniszterelnök felesége, egy kalapáccsal áttör egy falat, ezzel szimbolikusan megnyitva a régészek által feltárt utat.

A televízió szakértője szerint a felvétel és az esemény komoly felzúdulást okozott a palesztinok körében, mert szerintük ellenséges lépés és provokáció volt az 1967-ben elfoglalt Kelet Jeruzsálemben, az Óváros melletti Sziluánban szervezett ünnepség.

Friedman beszédet is mondott az eseményen. Kifejtette, hogy szerinte a régészeti kutatások feltárták az igazságot, és csakis az igazság alapján lehet létrehozni a térségben a békét. A ceremónián részt vett Jason Greenblat, Donald Trump amerikai elnök különleges közel-keleti megbízottja is.

A Jediót Ahronót című újság, a ynet kiemeli, hogy a palesztin külügyminisztérium  elítélte a rendezvényt.

“A palesztinok elleni ellenséges cselekményeknek tekintjük Amerika részvételét és az elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben zajló judaizálás megünneplését” – hangoztatta a tárca közleménye.

“Donald Trump elnöksége napról-napra bizonyítja, hogy teljesen a telepesprojektek mellé áll, amelyeket a megszálló állam szélsőséges jobboldala vezet” – tette hozzá a palesztin külügyminisztérium.

A zarándokutat a gyakorlatban már régóta látogathatták azok, akik jegyet váltottak a Dávid városa nevű régészeti kiállítóhelyre, amely az ókori Jeruzsálemet tárja a nagyközönség elé. A helyet palesztin tulajdonban lévő ingatlanok megvásárlásával hozták létre, de ezen adásvételek egy részét a palesztinok később bíróságon vitatták.

A bibliai Jeruzsálemet bemutató Dávid városát az El-Ad nevű, 1986-ban a kelet-jeruzsálemi bibliai emlékek feltárására és bemutatására alapított, jobboldali telepesek vezette szervezet hozta létre és üzemelteti.

A régészek szerint a gondosan kövezett, közepén és szélén vízgyűjtő csatornával ellátott ókori út a Siloach medencétól vezetett a hegy tetején álló, a rómaiak által 70-ben lerombolt zsidó Szentélyhez. A zsidó zarándokok egykor a völgyben a medencénél elvégezték a rituális tisztálkodást, majd ezen az úton indultak áldozataik bemutatására.

 

A megnyitó után diplomaták fotózkodnak a feltárt alagútban

 

A Gihon-forrás vize táplálta Siloach medence első, kisebb változatát már az időszámítás előtti tizedik században, az első Szentély idején, a babiloni fogság előtt megépítették. 2004-ben egy markológép véletlenül feltárt egy három hold nagyságú, korában hatalmasnak számító víztározót, amelynek minden oldala lépcsős volt, hogy a zarándokok könnyen megmerítkezhessenek. Ez a későbbi Siloach medence, amelynek partján az Újszövetség szerint Jézus csodát tett, Heródes és Jézus korában, a rómaiak rombolásáig szolgálhatta a várost és a zarándokokat.

David Friedman nagykövetet a The Jeruzsálemi Post című angol nyelvű izraeli újságban vasárnap közzétett interjúban megkérdezték, hogy szerinte Izrael egy békemegállapodás részeként beleegyezhet-e valaha abba, hogy a palesztinok irányítsák a Sziluánban található helyet. Friedman válasza az volt, hogy “ez hasonló lenne ahhoz, mintha Amerika visszaadná a Szabadság szobrot.”

“Akkor lesz lehetséges a diplomáciai előrehaladás, ha az emberek majd nem tesznek úgy, mintha az izraeli telepek okoznák a béke hiányát, amelyeket én lakónegyedeknek és városoknak szeretek nevezni” – nyilatkozta  Jason Greenblatt közel-keleti megbízott egy múlt heti jeruzsálemi konferencián, amelyet a  kormányközeli Izrael Ma (Izrael Hajom) című lap szervezett.

Donald Trump szakított a több évtizedes amerikai politikával és a nemzetközi konszenzussal, amikor 2017 decemberében elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, majd tavaly májusban Tel-Avivból odaköltöztette az amerikai nagykövetséget.

Jeruzsálem státuszának megváltoztatása után a palesztinok nem fogadták el az Egyesült Államokat semleges közvetítőnek a palesztin-izraeli viszályban, és a ynet szerint attól tartanak, hogy Washington lehetővé teszi Izrael számára a Ciszjordániában található izraeli települések annektálását.

Az izraeli-palesztin béketárgyalások 2014 óta állnak. Jeruzsálem jövőjének kérdése a konfliktus egyik központi ügye. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]