“Két hét kórházi tartózkodás, ezalatt egy kisebb műtéti beavatkozás után tegnap végre hazaengedtek” – írja facebook oldalán közzétett közleményében Frölich Róbert országos főrabbi.
A kezelés sikeres volt, számol be róla rövid híradásában:
“Ez alatt a két hét alatt a JóI.ten mellett az imáitok, a szeretetetek, s nem utolsósorban a Honvéd-kórház kardiológiai osztályának értem mindent elkövető munkatársai tartottak itt, ezen a világon.
Szegény a nyelv, hogy kifejezze azt a hálát, és mindazokat az emóciókat, amiket érzek.
Köszönöm nekik és nektek, hogy megköszönhetem! Köszönöm mindazt a szeretetet, amivel elborítottatok!”
Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül, sosem szűnt meg embernek lenni - írja Frölich Róbert országos főrabbi a Mazsihisz honlapján szerdán közzétett közleményében az elhunyt államfőre emlékezve. A vészkorszak alatt halálra szánt zsidókat mentett, a börtönben a kultúrát ápolta és terjesztette, íróként a szellemet magasztalta, köztársasági elnökként a demokráciát védte -…
Frölich Róbert nemrég megválasztott országos főrabbi facebook-oldalán tette közzé az alábbi nyilatkozatot: A Tóra és a zsidó világszemlélet alapja, hogy az emberi élet szent. A MAZSIHISZ az utóbbi két nap izraeli erőszakos és gyilkos eseményeit a legmesszebbmenőkig elítéli, egyetértve David Lau askenáz főrabbi kijelentésével, mely szerint "ez nem a Tóra…
A Mazsihisz Rabbitestülete Frölich Róbertet, a Dohány utcai zsinagóga rabbiját választotta meg új országos főrabbinak. Ennek a tisztségnek nincsenek nagy hagyományai a magyar zsidóság körében, elsőként Schweitzer József, a Rabbiképző Intézet igazgatója viselte, de nyugállományba vonulásakor megvált az ezzel járó felelősségtől, és csak a "nyugalmazott országos főrabbi" titulust tartotta meg. A…
A Mazsihisz kezdeményezésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel tárgyalt dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és dr. Frölich Róbert országos főrabbi a napokban a Karmelitában. A megbeszélés napirendjén a Mazsihisz és a kormány között 2000 végén kötött megállapodás felülvizsgálata és megújítása, valamint az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) és a Szeretetkórház…
A rabbikar nyilatkozatot adott ki a Magyar Nemzetben közölt valótlan állításokkal kapcsolatban: Mi, alulírott rabbik és a Mazsihisz elnöke megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Nemzet online (MNO) oldalán a Mazsihisz elnökével 2014. november 20-án folytatott megbeszélésünkről kiadott valótlan állításokat tartalmazó híranyagot. Ezúton nyilatkozunk, hogy a megbeszélésen a rabbik nem dorgálták meg…
Továbbra is a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának tekinti a rabbiestület Frölich Róbertet. Ezt maga az érintett közölte az MTI-vel szerdán, a testület ülése után. Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.