Az izraeli védelmi miniszter biztonsági együttműködési megállapodás írt alá Marokkóval
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter Marokkóba utazott, ahol megállapodást írt alá a két ország közötti biztonsági együttműködésről – jelentette az izraeli média szerdán.
Ganz az első, hivatalos úton Marokkóba látogató izraeli védelmi miniszter. “Történelmi vizitjén” találkozik a marokkói külügyminiszterrel és a fegyveres erők vezetőjével is.
Kétnapos látogatásán számos védelmi együttműködési megállapodást ír alá marokkói kollégáival. “Megerősítjük kapcsolatainkat” – hangsúlyozta a védelmi miniszter, mielőtt felszállt az izraeli nemzeti légitársaság, az El Al Marokkóba tartó járatára kedd este.
Rabatban Ganz a tervek szerint számos magas szintű találkozót tart Abdellatif Ludiji marokkói védelmi miniszterrel, Nászer Burita külügyminiszterrel, Abdelfattah Luarakkal, a fegyveres erők főnökével és másokkal.
Emellett az izraeli minisztert vendégül látják a rabati Talmud Tóra zsinagógában is, majd csütörtök este visszatér Tel-Avivba.
Ganz már a második, Marokkóba látogató miniszter azóta, hogy a két ország tavaly normalizálta kapcsolatait a Donald Trump volt amerikai elnök kormánya által közvetített megállapodás keretében. Az egyezmény részeként Washington elismerte Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara korábban vitatott területe felett.
Előzőleg augusztusban Jaír Lapid izraeli külügyminiszter tett kétnapos látogatást az észak-afrikai országban a két ország közötti kapcsolatok erősítése végett, Lapid akkor felavatta Izrael diplomáciai képviseletét is. (MTI, Shiri Zsuzsa)