Az izraeli külügyminisztérium “megszűnt létezni”
Teljes munkabeszüntetést hirdettek az izraeli külügyi dolgozók vasárnap egy bérvita miatt. Gyakorlatilag teljesen leáll a külügyminisztérium és az ország diplomáciai misszióinak működése.
“Teljesen beszüntetjük a munkát a (külügyminisztériumban) és a missziókon” – közölte az izraeli külügyi szóvivő. A Reuters hírügynökség minisztériumi forrása pedig arról számol be, hogy a tárca gyakorlatilag “megszűnt létezni” a sztrájk miatt, amelyben 1200-an vesznek részt.
A diplomaták március 5-én kezdtek akkor még részleges munkabeszüntetésbe, miután az izraeli államkincstár nem tett nekik megfelelő ajánlatot az állammal folytatott bérvitájukban. Egyebek mellett az átlagosan 6-9 ezer sékeles (391-587 ezer forint) fizetések emelését, valamint azt akarják, hogy házastársaik kapjanak kompenzációt azért, ha külföldi kiküldetés miatt ott kell hagyniuk munkahelyüket. A diplomaták szerint az elmúlt 15 évben a külügyi állomány harmada az alacsony bérek miatt hagyta ott a pályát.
Avigdor Liberman külügyminiszter ugyanakkor “felelőtlen, rossz döntésnek” nevezte a sztrájkot, amely szerinte annak a jele, hogy a “szakszervezet elvesztette önuralmát”. A külügyi dolgozók szakszervezetének szóvivője ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy az izraeli államkincstár “el akarja pusztítani a külügyminisztériumot és az izraeli diplomáciát”.
Azért szüntették be a munkát az izraeli külügyi dolgozók, mert szeretnék, ha tisztességes munkakörülményekkel ismernék el az Izrael állam érdekében végzett áldozatos munkájukat – mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hétfőn az MTI-nek.
A diplomata kiemelte: először fordul elő, hogy az izraeli külügyminisztérium mellett szerte a világon a nagykövetségeken és a konzulátusokon is beszüntették a munkát. Hangsúlyozta, azért kényszerültek a külügyi dolgozók erre a lépésre, mert jobb munkakörülményeket akarnak. Azt szeretnék, ha elismernék, hogy milyen sok áldozatot hoznak a munkájuk során.
Ideje belátni, hogy az izraeli diplomácia is nagy mértékben hozzájárul az ország biztonságához, amikor harcol az állam megkérdőjelezése ellen a nemzetközi fórumokon, továbbá a szélsőjobboldali pártok és az antiszemitizmus ellen küzd – fogalmazott.
A nagykövet elmondta, az izraeli diplomaták nem karriert akarnak építeni, hanem küldetésnek tekintik a munkájukat, elkötelezettek amellett, hogy jó célt szolgálnak, és hisznek a zsidó államban. Hisznek abban, hogy nem jó, ha Izraelt folyton konfliktusokkal összefüggésben láttatják, hanem modern, demokrata országként is – magyarázta.
Ilan Mor kifejtette: nem könnyű a munkájuk, hiszen négyévente új országba, akár új kontinensre kell költözniük, és ez a családjuknak is nehézséget okoz. Ráadásul az izraeli diplomaták állandó terrorfenyegetettségben élnek még a biztonságosnak tűnő helyeken is – mondta. Hozzátette: több diplomata is terrortámadás áldozatává vált szerte a világon.
Közölte: a budapesti nagykövetség is zárva tart, és ez egészen addig így marad, amíg a szakszervezetük másként nem határoz. Ilan Mor elnézést kért az esetleges kellemetlenségekért, és reményét fejezte ki, hogy a magyarok megértik, miért döntöttek a sztrájk mellett.
*
Amint a VS.hu hírül adta, a sztrájk ellenére Ilan Mor szigorúan magánemberként részt vesz azon a ma délutáni megemlékezésen, amit 200 rabbi budapesti konferenciája alkalmából rendeznek négy órakor a Cipők a Dunaparton emlékműnél.