Az izraeli kormány vasárnap megszavazta egy engedély nélküli telep legalizálását

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Havat Giládot a kormány tudta nélkül hozták létre az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában, de miután múlt hónapban palesztin támadók egy fegyveres merényletben lelőtték a telep rabbiját, a kormány legalizálta a települést.

“Két szinten határozható meg politikánk. Egyrészt az ítélkezésben. Tegnap is mindent elkövettek fegyveres erőink, hogy kézre kerítsék a rabbi gyilkosait, és addig nem pihenünk meg, amíg bíróság elé nem állítjuk mindannyiukat. Másrészt a telepeseket is megerősítjük”- mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kabinet szokásos ülésének kezdetén.

Az ötven családnak otthont nyújtó település helyzetének rendezéséről szóló határozatot egyhangúlag fogadta el az izraeli kabinet.

Havat Gilád földjének tulajdonjogi helyzete igen bonyolult, mert egyrészt zsidók magántulajdonában áll, másrészt állami, harmadrészt pedig nem meghatározott tulajdonú földeken hozták létre. A törvényesítés elsősorban elvi jelentőségű, a jövőben várhatóan rendezni kell a telep földjeinek jogi hátterét, várhatóan a jelenlegi település máshová költöztetésével.

“Tudatjuk mindenkivel, aki kárt próbál okozni a telepeknek vagy a telepeseknek, hogy soha nem adjuk fel, és soha nem hátrálunk meg a gyilkosok elől”- mondta a kormány döntése után Zeev Elkin, a Likud egyik minisztere.

“Havat Gilád, a Ciszjordánia mélyén lévő izolált telep törvényesítésével a kormány a két állam kialakításának esélyét rombolja, és megjutalmazza a földet lopó bűnözőket”- vélekedett a lépés után a Ciszjordánia megszállásával szemben álló, Békét most nevű izraeli civil szervezet.

A legtöbb ország a nemzetközi törvényekkel ellentétesnek véli, hogy Ciszjordániában, az 1967-es háborúban Izrael által elfoglalt területeken a hetvenes évek óta izraeli településeket létesítenek, mert ezt a földet a palesztinok jövőbeli állama területének tekintik, de Izrael vitatja ezt.

 

[popup][/popup]