Az izraeli gazdaságot is megviselte a koronavírus-járvány
Meredeken esett vissza az izraeli gazdaság teljesítménye az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében.
Az izraeli statisztikai hivatal által hétfőn kiadott adatok szerint Izrael hazai összterméke (GDP) 7,1 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 1995 óta a legrosszabb érték. Utoljára 2012-ben fordult elő, hogy az izraeli gazdaság nem növekedett, hanem csökkent.
A tavalyi utolsó negyedévben még 4,6 százalékkal nőtt a gazdaság, az egész évet tekintve pedig 2,8 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék.
Az idei első negyedévben a magánfogyasztás 20,3 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 10,3 százalékkal, míg a bruttó állóeszköz-felhalmozás 17,3 százalékkal csökkent. Az áruk és szolgáltatások exportja 5,9 százalékkal, importja pedig 27,5 százalékkal zuhant január-márciusban.
Az izraeli jegybank hétfőn nem változtatott az alapkamat 0,1 százalékos szintjén, és jelezte, hogy számításai szerint a korábban vártnál kevésbé sínyli meg a gazdaság a koronavírus-járványt.
Új előrejelzése szerint a központi bank azzal számol, hogy 4,5 százakkal csökken idén a gazdaság teljesítménye, jövőre pedig 6,8 százalékkal emelkedik. Áprilisban még 5,3 százalékos visszaesést várt az idei évre, a jövő évre pedig 8,7 százalékos bővülést prognosztizált. (MTI)