Az ellenzék vezetője szerint súlyosan károsította a kétoldalú kapcsolatokat Netanjahu beszéde

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszusban elmondott beszédével súlyos károkat okozott a két ország kapcsolatában, és „a tapsok után egyedül marad” – mondta Jichák Hercog, az izraeli ellenzék vezetője kedden.


A jobbközép kormánypárt, a Likud politikusai dicsőítették és sikeresnek nevezték az izraeli kormányfő keddi washingtoni szereplését, fellépését az iráni atomprogramról való nemzetközi megállapodás ellen. Ugyanakkor a március 17-i izraeli parlamenti választásokon az ellenzéki balközép politikai tömörülést, a Cionista Tábort vezető Jichák Hercog élesen bírálta azt.

Az izraeli tévék Netanjahu hosszan tartó megszólalását követően néhány perc műsoridőt adtak az ellenzéki válaszra, amit Hercog egy Gáza melletti településen tartott választási nagygyűlésen mondott el.

Az ellenzék vezetője szerint a kormányfő hibásan alakította kapcsolatát a Fehér Házzal, s az emiatt kialakult „szakadék árát mindannyian meg fogjuk fizetni”. Hercog egyúttal úgy vélte, hogy a kongresszusi beszéd nem segíti az iráni atomprogram nemzetközi korlátozásáról és felügyeletéről körvonalazódó megállapodás megakadályozását.

„Netanjahu kétségtelenül szépen szónokol, de az a fájdalmas igazság, hogy a tapsok után egyedül marad” – mondta Hercog. Szerinte Izrael elszigetelődött, amit az is jelezt, hogy az úgynevezett hatok csoportja – az ENSZ Bztonsági Tanács öt tagja és Németország – Izrael részvétele nélkül tárgyal Iránnal. Hercog kifejtette, a kongresszusi szónoklat szerinte súlyos károkat okozott a legfontosabb stratégiai partnerrel, az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban. A Cionista Tábor elnöke hibáztatta Netanjahut, aki “szakadást idézett elő” az izraeli vezetés és Barack Obama amerikai elnök kormánya között.

Az izraeli tízes tévécsatorna elemzői szerint a következő napokban derülhet ki, hogy a washingtoni szónoklat képes lesz-e ismét a kampány fő témájává tenni a biztonsági helyzetet a szociális ügyek helyett, s megakadályozza-e ezáltal Netanjahu és a Likud párt népszerűségvesztését, amit az utóbbi hetekben a kormányfői rezidencia pénzköltését és a lakásárak drasztikus emelkedését elemző számvevőszéki jelentés okozott.

[popup][/popup]