Az iszlamista harcosok száma 2001 óta csaknem megnégyszereződött

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A washingtoni székhelyű Center for Strategic and International Studies (CSIS) legújabb vizsgálata szerint a világ közel 70 országában 230,000 szunnita iszlamista harcos tevékenykedik, majdnem négyszer annyi, mint 2001. szeptember 11-e körül. A kutatási eredményeket a New York Times egyik minapi cikkében tették közzé.

Iszlamisták – a számuk 2001 óta megnégyszereződött

A kutatók több forrásra támaszkodtak, így a University of Maryland globális terrorizmus adatbázisára, valamint a Jane’s Terrorism and Insurgency Centerből származó információra, abból a célból, hogy a túlbecslés és alulbecslés reális skáláját megállapítsák.

Ebben az évben – áll a jelentésben – a harcosok összlétszáma 100.000 és 230.000 közé tehető, ami a 2016. évi csúcsnál ugyan mintegy 5 százalékponttal alacsonyabb, de így is sokkal magasabb, mint a 2001. évi 37.000-66.000.

A szunnita és síita harci csoportok egyaránt Szíriában verődtek össze a hét éve tartó polgárháború során; a szalafista harcosok itt találhatók a legnagyobb számban, becslések szerint 43.650 és 70.550 között. Második helyen Afganisztán áll 27.000-64.060 harcossal, majd Pakisztán, Irak, Nigéria, és Szomália következik.

2019. októberéig az USA 5.9 trillió dollárt fog költeni a terror-ellenes akciókra, amint az a Brown University’s Watson Institute for International and Public Affairs által közzé tett Costs of War című tanulmányban áll.

A Tablet Magazine cikke nyomán Bassa László

[popup][/popup]