Az Iszlám Államé a világ legjobb propagandagépezete

Írta: Jászberényi Sándor / hetek.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A propagandaháború villámgyors malmaiAz Iszlám Állam nevű halálszekta, mely jelenleg is ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria egy Nagy-Britannia méretű területét, a világ legjobb propagandagépezetével rendelkezik, mely nyugati médiabirodalmak színvonalán- és hatásfokán működik. Nem véletlenül.

dabiq„Az arab tavasz utáni politikai visszarendeződések hatására hihetetlen mennyiségű, a demokráciából és a politikából kiábrándult fiatal arab válaszolt Ibrahim al-Kurejsi (ismert még Abu Bakr al-Bagdadi néven is), az Iszlám Állam önjelölt vezetőjének a hívására, hogy csatlakozzanak a frissen kikiáltott kalifátushoz. Ezek az emberek vitték magukkal a szaktudásukat is, olyan kurrens ismereteket, melyeket nyugati típusú egyetemeken sajátítottak el. Ezt pedig kamatoztatták is a kalifátus hasznára” – meséli egy neve elhallgatását kérő radikális muszlim imám Kairóban, amikor az Iszlám Állam propagandagépezetéről beszélgetünk.

Egyiptomban jelenleg törvénytervezet, hogy csak az taníthat a mecsetekben, aki rendelkezik a kormánypárti Ál-Ázhár Egyetem által kiállított végzettséggel, ezért az óvatosság. „Rengeteg friss diplomás, szakképzett egyiptomi muszlim ment el a raba’a-i vérengzés (a 2013-as katonai hatalomátvétel) után, a Sinai-félszigeten pedig az Ánszár al-Bájt al-Makdisz a kalifátus Sinai-provinciáját” – mondja az imám, majd hozzáteszi: „Egyiptomnak mint mindegyik szunnita arab államnak, komoly problémája az Iszlám Állam és annak propagandája. Kormányzati szintű hatásos választ azonban még nem sikerült adni a problémára, hiába határolódtak el a jelentős vallási intézmények. Az Iszlám Állam propagandájának a hatására folyamatosan mennek el az emberek.”

A kezdetek

A 20. század elején megjelenő politikai iszlamizmus kezdetben suttogó tevékenységet folytatott. Mecsetekben, imaházakban terjesztették a hívőknek Szájed Khutb tákfírista nézeteit, amelyek lehetővé tették a dzsihád kiterjesztését a magukat muszlimnak vallókra is. Bár Khutbot Gamál Abdel Nasszer elnök kötélre juttatta, az ő eszméi hozták létre a napjainkban is aktív szélsőséges iszlamista terrorszervezeteket, mint például a palesztin Iszlám Dzsihádot, az Al-Kaidát vagy az Iszlám Államot is, melyek gond nélkül robbantanak fel emberekkel teli mecseteket is, ha érdekeik éppen úgy kívánják. Ez történt például az elmúlt hetekben Jemenben.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
[popup][/popup]