Az ISIS és az El Kaida már Gázában van, de a kormány még nem vette észre
Kik lövik a rakétákat Askelonra? ♦ Abszurd helyzet a Gázai-övezetben
A titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozó DebkaFile internetes portál figyelem-felkeltő tanulmányt tett fel a napokban a honlapjára.
A Debka hírszerzési infóit, katonai helyzetértékeléseit külföldi tényezők is hajlamosak komolyan venni, talán abból a feltételezésből, hogy a közöltek valóban a legmagasabb „echelon”-ből, első vonalbeli vezető körökből származnak, akiknek azonban a hivatalos megnyilatkozás ilyen vagy olyan szempontól nem kívánatos.
Az alább idézett cikk a Gázai-övezet katonapolitikai helyzetével foglalkozik. Nevezetesen azzal a kérdéssel, hogy kik kezdeményezték az utóbbi hetekben a „rakéta-csöpögtetést”, az alkalmanként egy vagy két rakéta kilövését, talán szándékosan nem sűrűn lakott településekre, de úgy, hogy az megzavarhassa a tavaly nyáron lezajlott „Cuk éjtán” hadművelet lezárása után bekövetkezett viszonylagos nyugalmat.
Hosszú szünet után május 27-én, szerdán, majd egy héttel későbben, június 3-án, legutóbb pedig június 6-án, szombat este lőttek ki rakétát a Gázai-övezetből.