A jövő hét elején várhatóan magas rangú izraeli delegáció látogat a Fehér Házba Iránnal kapcsolatos stratégiai konzultációk céljából, idézett tegnap a Walla hírportál két izraeli és egy amerikai tisztviselőt.
Tzachi Hanegbi (Fotó: Wikimedia commons)
Donald Trump amerikai elnök két hónapot adott Teheránnak az új nukleáris megállapodás megtárgyalására, és felvetette az iráni nukleáris program elleni katonai csapások lehetőségét, ha nem születik megállapodás – írja az ujkelet.live.
Binjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és csapata úgy gondolja, hogy kicsi az esélye a megegyezésre, és egy közös cselekvéshez szeretnének igazodni, ha a dolgok katonai eszkalációvá fajulnának – mondta az egyik izraeli tisztviselő.
Trump hivatalba lépése óta ez lesz az Egyesült Államok-Izrael Stratégiai Konzultatív Csoport első találkozója. Ez az iráni nukleáris programról folytatott amerikai-izraeli vita legrangosabb fóruma.
Izraeli tisztviselők szerint a delegáció élén várhatóan Netanjahu vezető tanácsadója, Ron Dermer stratégiai miniszter és Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó áll majd.
Egy magas rangú amerikai tisztviselő elmondta, hogy a megbeszélések középpontjában az iráni nukleáris kérdés, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások lehetősége áll majd.
A tisztviselő szerint várhatóan szóba kerül a gázai háború és az izraeli-libanoni tárgyalások is a vitatott határokról.
Az amerikai-izraeli stratégiai munkacsoportot az Obama-kormány kezdeti időszakában hozták létre, Benjamin Netanjahu 2009-es Fehér Házban tett látogatását követően.
A szigorúan titkos fórumnak az Opál (Lesem) kódnevet adták.
Ez volt a fő terepe annak a stratégiának a meghatározására, hogyan gyakoroljanak nyomást Iránra Obama első ciklusa során, és ez lett az elsődleges terep a nukleáris megállapodással kapcsolatos nézeteltérések felvetésének Obama második ciklusa alatt.
Jáir Lapid izraeli miniszterelnök hivatalos meghívást készült küldeni Benjámin Netanjahu ellenzéki vezetőnek egy biztonsági tájékoztatóra az iráni nukleáris megállapodásról, mivel a világhatalmak egyre közelebb kerülnek a Teheránnal való megállapodás megkötéséhez, jelentette a 13-a csatorna pénteken. A riportot követően szombaton este a volt miniszterelnök, elébe menve a dolgoknak, biztonsági eligazítást kért…
Az izraeli hadsereg hadműveleti tervet dolgozott ki az iráni nukleáris program megakadályozására - jelentette az izraeli katonai rádió szerdán. Aviv Kochavi vezérkari főnök szerint pontos, ütőképes katonai tervet dolgoztak ki, amely lehetővé teszi Izrael számára, hogy meghiúsítsa az iráni nukleáris bomba elkészítéséhez szükséges áttörést. Kochávi emellett felvázolt egy hagyományos harci…
Az izraeli Moszad hírszerző ügynökség vezetője, David Barnea a közelmúltban tisztviselőkkel folytatott találkozóin azt mondta, hogy a nukleáris megállapodás valójában zöld utat ad Iránnak egy bombához szükséges nukleáris anyag felhalmozására, jelentette a 12-es csatorna. Az Egyesült Államok „olyan megállapodás felé rohan, amely végső soron hazugságokon alapul” - hivatkozott Irán folyamatos…
A most készülőnél "jobb megállapodás" megkötését sürgette az iráni nukleáris program korlátozásáról kedden Washingtonban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, kijelentve: nem igaz, hogy az Irán elleni háború egyetlen alternatívája a "rossz megállapodás". "Ha a most tárgyalt megállapodást el is fogadja Irán, az az alku nem fogja meggátolni Iránt abban, hogy nukleáris…
Az izraeli Miniszterelnöki Hivatalt nem lepte meg a Moszad hírszerző szolgálat vezetője, David Barnea csütörtöki újságíróknak adott tájékoztatója. Ami viszont meglepő volt a számukra, az Barnea amerikai kormány ellen intézett támadása volt - jelentette a Walla hírportál. Barneát több sajtóorgánum is idézte azt mondván, hogy a nukleáris megállapodás stratégiai katasztrófa,…
A Bennett-kormány konzultált a Biden-kormánnyal, mielőtt két titkos csapást mért volna Iránra. Most azonban ismét kiéleződtek a régóta fennálló nézeteltérések Teherán nukleáris programjának kezelésével kapcsolatban, számolt be szombaton a New York Times. A fejleményeket az ujkelet.live ismerteti. A lap jelentése több mint egy tucat amerikai és izraeli tisztviselővel folytatott beszélgetésen…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.