Az ELTE rektora felfüggesztette a listázó HÖK működését

Írta: hvg.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Fábri György, az ELTE rektorhelyettese szerint a HÖK felfüggesztése egyedülálló, ez a döntés mutatja, hogy az ELTE megvédi a náluk tanulók személyiségét. Azt is vizsgálják, hogy a HÖK hajtott-e végre politikai utasításokat.

“Amikor először hallottam a listáról, nem hittem el, hogy az ELTE-n ilyesmit csinálnak, mert ez minden morál alatt van” – mondta Fábri György az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az ELTE rektorhelyettese szerint ha kiderül, hogy valóban a BTK HÖK készítette a listát, az a legrosszabb következményekkel jár majd rájuk nézve is.

Az egyetemen belüli vizsgálat egy héten belül lezárulhat. A rektorhelyettes hangsúlyozta: az ELTE történetében még nem függesztettek fel hallgatói önkormányzatot, ez egy igazi dráma, de ezzel azt mutatta meg az egyetem, hogy „aki nálunk tanul, az számíthat rá, hogy az ELTE megvédi a személyiségét”.

Fábri György elmondta: a vizsgálóbizottság több kérdést is vizsgál, például, hogy a HÖK hajtott-e végre utasításokat politikai szerveződéseknek. Kijelentette: egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy a listán szereplő megjegyzések hogyan kerültek oda, így azt sem, hogy ezek befolyásolták-e a hallgatói önkormányzat illetékeseit a pénzek elosztásában. Hozzátette: az egyetem abból indul ki, hogy a pénzek elosztásánál becsületesen jártak el.

Mint ismeretes, kedden felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) működését az egyetem rektora. Intézkedését indokolva Mezey Barna közleményében azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte. A felfüggesztés a törvénysértések kivizsgálásáig tart – tette hozzá a rektor.

Fábri György, az intézmény kommunikációért felelős rektorhelyettese kedden tudatta az MTI-vel, hogy azonnali vizsgálat indult az ELTE-n az esetleges hallgatói listák ügyében. Közlése szerint az egyetem rektora, miután kedd reggel a sajtóból értesült “bizonyos hallgatói listákról”, azonnal vizsgálóbizottságot hozott létre. A rektorhelyettes kijelentette: az az egyetem érdeke, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet.

Az atv.hu kedden azt írta, a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.

[popup][/popup]