Az élni akarás filmje – Gárdos Péter: Az én mozim
Szülei a holokauszt túlélőiként kerültek svédországi kórházakba. Apja, Gárdos Miklós több mint száz ott gyógykezelt magyar lánynak írt levelet ismeretlenül. Így talált rá későbbi feleségére, Ágnesre, aki csak férje halála után adta át egykori levelezésüket fiuknak. Gárdos Péter a személyes kordokumentumokból – még évekkel ezelőtt – először éppen a 168 Órában idézett, majd regényt írt mindebből, aztán nekilátott egy filmnek. A Hajnali láz a végső utómunkálatoknál tart. Úgy tervezik: valamelyik nagy fesztiválon mutatják be idén. Lapunk munkatársa lehetőséget kapott a rendezőtől, hogy külön vetítésen megnézhesse.
Gárdos Péter (fotó: Kovalovszky Dániel, forrás: 168ora.hu)
– Történetének fontos karaktere két svéd orvos is. Egyikük az ön édesanyjáé, akit a filmben Lilinek hívnak, és akivel németül kommunikál. Miklós doktora svéd akcentussal beszéli a felnőttként tanult magyart. A film közben eszembe ötlött: nehéz lehetett két ilyen kaliberű külföldi színészt találnia. Utóbb szembesített a stáblista a ténnyel: előbbit Gyabronka József alakítja, a másikat Máté Gábor. Filmes mágia?
– Tévedése sokat elárul a két művészről. Pusztán ami nyelvi átváltozásukat illeti: Gyabronka József nem beszél németül, de szövegét hónapokig gyakorolta anyanyelvi tanárral. A svéd ismerősöm által magnóra olvasott magyar mondatok pedig Máté Gábornak segítettek a svéd akcentus elsajátításában.
– Hitelességükhöz az is hozzátehet: még első, másodkézből hallhattak megélt történeteket a vészkorszakról. Ám a szüleit alakító két ifjú színésznek az már inkább történelem. Miközben játékuk mélyebb ismereteket sejtet. Ebben része van bármiféle rendezői „trükknek”?
– Tudtam, hogy a fiatalokat játszó színészek csak akkor lehetnek hitelesek, ha sejtszinten, egész személyiségükben közvetíteni tudják egy megélt dráma utóhatásait. Nincs instrukció, amely pótolhatná azt. A szereplőválogatások beszélgetéssel kezdődtek. Azt firtattam: van-e személyes sorsukban csatlakozási pont a halálhoz, betegséghez, mély megrázkódtatáshoz. Hittem benne: ha valaki el tud mesélni saját életéből egy olyan történetet, amelytől megrendülök, akkor az én sztorimban is érvényesen tud majd részt venni. Így tehát a drámához való azonosulás vizsgálata megelőzte a színészi talentum tesztelését. Az édesanyámat fiatalként alakító színészre találtunk rá legnehezebben. Aztán bejött egyszer a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának másodéves színészhallgatója, Piti Emőke. Elmesélt egy sztorit kamaszéveiből – amelyet persze nem adhatok tovább –, és nemcsak engem ríkatott meg, hanem minden kollégámat. Aztán kiderült: színészileg ugyancsak fel van vértezve a feladatra.
– Az ön esetében – a film születése kapcsán – melyek a múlt legmeghatározóbb történései?
– Például az: kamaszként beálltam egy infantilis tudatlansággal zsidózó csapatba, s amikor otthon elmeséltem, csak akkor mondta el apám pofont követően: én is zsidó vagyok. Ez a szituáció is millió kérdést, kibogozni való gubancot rejt. A legmeghatározóbb mégis az volt, amikor édesanyám – apám halála után – átadta egykori kórházi levelezésüket. Döbbenetes volt, hogy a holokauszt történéseiről egyetlen szó sem esett bennük. Csak szerelmükről, sóvárgó élni akarásukról tudósítottak. Anyám azt követően oldódott föl, amikor a levelek elolvasása után faggatni kezdtem a múltról. Ezek az élmények szinte kényszerítettek, hogy előbb regényt írjak belőlük, majd filmre kerüljenek.
– Illetve először a 168 Óra egyik karácsonyi számában írta meg röviden a történetet. Szülei egyébként őrizték a hitüket?
– Svédországban a zsidó vallást elhagyva be akartak térni a protestáns egyházba. Ez a filmben is ott van, de még a regényen dolgozva mutattam a vonatkozó részt anyámnak, aki azt mondta: ne írjak ilyet, mert nem történt meg. Felolvastam neki egykori leveleit, amelyekből kiderült: bizony megtörtént. Meg volt döbbenve. Felettes énje alighanem törölni akarta az epizódot, amelyben szabadulni próbált a végzetesen veszélyesnek érzett stigmától. Egyébként végül – a moziban Scherer Péter által megidézett – Kronheim rabbi győzte meg szüleimet arról, ne vessék el vallásukat.
