Az AP újságírói együtt kávéztak a Hamaszosokkal?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke magánbeszélgetésben közölte, hogy – tudták vagy sem –,  az Associated Press gázai újságírói reggeli kávéjukat a Hamász ügynökeinek társaságában fogyasztották el az al-Dzsalaa toronyban, melyet a hadsereg lebombázott a 11 napos harcok során.

A hadsereg szerint – írja az ujkelet.live – a toronyban az AP, az Al-Dzsazíra és más nemzetközi sajtóorgánumok irodái mellett a Hamász katonai hírszerzésének is irodái voltak az Al Dzsalaa épületben, csakúgy, mint a Palesztin Iszlám Dzsihádnak. A hadsereg szerint a Hamász katonai hírszerzésének kutatási és fejlesztési egysége is az épületben működött és számos Izrael elleni terrorcselekményért felelős, megjegyezve, az egység a Hamász birtokában lévő „legértékesebb technológiai felszereléseit” használja.

A 12-es csatorna riportja szerint az Izraeli Védelmi Erők vezetője, Aviv Kochavi altábornagy azt mondta munkatársainak, hogy nem bánta meg a légicsapást, annak ellenére, hogy heves nemzetközi elítélését vonzott maga után, és kárt okozhatott Izrael globális imázsában.

,,Jogos volt a lerombolása” – idézte a csatorna Kochavit. ,,Még egy picit sem bántam meg.”

A jelentés továbbá hozzátette, hogy egy azonosítatlan külföldi tisztviselővel folytatott beszélgetés során Kochavi azt állította, hogy a torony földszinti kávézójában az AP újságírói a Hamász elektronikai szakértői mellett itták reggeli kávéjukat, függetlenül attól, hogy tudtak-e erről a tényről.

Az Associated Press szombaton nyilatkozatot adott ki, válaszul az izraeli 12-es csatornán közölt riportra:

,,Ez az izraeli hadsereg vezérkari főnökének tulajdonított megalapozatlan állítás nyilvánvalóan hamis. Az épületben még nem is volt büfé.

Az ilyen alaptalan állítások veszélyeztetik az AP újságíróinak biztonságát.

Az AP továbbra is független vizsgálatot szorgalmaz a gázai irodánknak otthont adó épület megsemmisítése ügyében, hogy a tényeket ismertessék.

Mint többször elmondtuk, nem volt jel a Hamász jelenlétére az épületben, és a légicsapás előtt sem figyelmeztettek ilyen esetleges jelenlétre. Nem tudjuk, mit mutatnak az izraeli bizonyítékok, és tudni akarjuk”.

A New York Times múlt vasárnap három izraeli tisztviselőt idézve arról számolt be, hogy az Al-Dzsalaa torony lebombázására vonatkozó döntés előtt a katonatisztek tudták, hogy az The Associated Press, az Al-Dzsazíra és más nemzetközi sajtóorgánumok irodáinak is otthont ad az épület, és emiatt néhányan a légicsapás ellen érveltek.

A támadás előtt figyelmeztette az épületben tartózkodókat, elegendő időt adva számukra a távozáshoz.

A hadsereg azzal vádolta a Hamászt, hogy az Al Dzsalaa torony sajtóirodái mögé bújt és „élő pajzsként használta őket”.

,,A Hamász terrorszervezet szándékosan helyezi katonai eszközeit a Gázai övezet polgári lakosságának szívébe” – áll a hadsereg közleményében.

A Times-nak anonim nyilatkozó tisztviselők szerint, a felszerelés jelentősége és annak tudata, hogy senkinek sem esik bántódása, megerősítette a bombázás melletti érvelést.

De a légicsapás nemzetközi negatív visszhangjának fényében a kormány és a katonaság néhány magas rangú tisztviselője most hibának nevezi a döntést, azt állítva, hogy Izraelnek szüksége van arra, hogy a média nyitott legyen az események izraeli verziójának meghallgatására, és ezt a bombázás megnehezítette. Az AP munkatársai által készített videofelvételt, ahogy néhány kamerát és számítógépet próbálnak kimenteni az evakuáció során, széles körben osztogatták a híroldalakon és a közösségi médiában szerte a világon.

Az egyik tisztviselő szerint bár a légicsapás katonai szempontból igazolt volt, a kételkedőknek igazuk volt, és az Izrael nemzetközi helyzetében okozott kár meghaladja a Hamász felszerelésének megsemmisítéséből származó hasznot.

Röviddel a bombázás után egy vezető katonai tisztviselő kijelentette, hogy nincs megbánás, és ha Izrael nem intézkedik, a Hamász rájött volna, hogy felszereléseit megvédheti a támadásoktól, ha a média létesítményeinek közelébe helyezi azokat.

Teljes cikk

[popup][/popup]