Az amerikai zsidók 90 százaléka szerint probléma az antiszemitizmus az USÁ-ban

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Egyesült Államokban élő zsidók 41 százaléka kevésbé érzi magát biztonságban, mint egy évvel korábban, csaknem 90 százalékuk szerint az antiszemitizmus probléma az országban – derül ki az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.

A pittsburghi zsinagóga elleni 2018-as támadás áldozatainak sírjai

A zsidó érdekvédelmi szervezet az amerikai zsidóság körében készített éves közvélemény-kutatása alapján a közösség tagjainak 41 százaléka érzi magát kevésbé biztonságban, mint egy évvel korábban, 55 százalék szerint nem változott a helyzete. A megkérdezettek 89 százaléka válaszolt úgy, hogy az Egyesült Államokban az antiszemitizmus problémát jelent, és 82 százalék szerint az elmúlt 5 évben az országban növekedett a zsidósággal szembeni ellenségesség.

A felmérés a mindennapokban megtapasztalt antiszemitizmusra is rákérdezett. A válaszadók 97 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt egy évben nem volt antiszemita indíttatású fizikai támadás célpontja. 87 százalék azt mondta, hogy nem találkozott a közösségi médiában, vagy egyéb internetes felületen antiszemita tartalommal.

A megkérdezettek négyötöde arról számolt be, hogy az elmúlt egy évben nem volt célpontja antiszemita jellegű nyilvános megjegyzésnek, 20 százalék viszont úgy nyilatkozott, hogy egyszer, vagy többször szembesült ilyen megnyilvánulással.

Az Amerikai Zsidó Bizottság az Antiszemitizmus helyzete Amerikában 2022 című, reprezentatív felmérése 2022 szeptembere és novembere között készült a zsidó vallású, illetve hátterű amerikaiak körében, összesen 1507 felnőtt megkérdezésével. (MTI)

[popup][/popup]