Ausztrália minden államában lesz holokausztmúzeum
Kétéves felújítási munkálatokat követően, a tervek szerint még ebben a hónapban újból megnyílik a melbourne-i Holokauszt Múzeum, mely a város új oktatási központja lesz. Multiszenzoros élményben lesz része a múzeum látogatóinak, akik a túlélők történeteit a virtuális valóság csúcstechnológiájával ismerhetik meg – írja Nomi Kaltmann, a Tablet újságírója – szemlézte a hírt a zsido.com.
„Reméljük, hogy azok, akik ellátogatnak a múzeumban, kitágul a gondolkozásmódjuk és olyan kérdéseket tesznek fel, mint, hogy a fenébe történhetett meg ez mások szeme láttára?” – mondta Jayne Josem, a múzeum igazgatója. „Szándékosan válogattunk olyan fotókat, amelyek ezt ábrázolják. A jó beszélgetések helye szeretnénk lenni, a biztonságos tere a holokauszt körüli nehéz témáknak.”
Egy jelenleg is zajló projektnek köszönhetően Ausztrália lesz a világ első olyan helye, ahol minden államban lesz holokausztmúzeum, függetlenül attól, hogy az adott területen élő zsidó közösség mekkora.
Tasmániában például mindösszesen 376 zsidó ember él, az Északi területen pedig még ennél is kevesebb, a száz főt sem éri el a zsidó vallású emberek száma, ennek ellenére már elkészültek az ott létesítendő múzeumok tervei, melyek hamarosan kivitelezésre kerülnek. Queenslandben júniusban nyitották meg a holokausztmúzeumot.