Neves kitüntetésben részesítették kedden Javier Milei argentin elnököt, amiért Jeruzsálem pártját fogta Izraelnek a Hamásszal vívott háborújában. A díj egymillió dollár jutalommal is jár, amelyről Milei bejelentette, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemre fogja költeni.
Javier Milei a Siratófalnál (Fotó: Izraeli Külügyminisztérium)
Az indoklás szerint a „zsidó Nobel-díjként” is emlegetett Genesis-díjat Mileinek a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-i összehangolt támadását követően Izraelnek nyújtott támogatásáért, az argentin nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezéséért, valamint a Buenos Aires-i Amia zsidó közösségi központ ellen 30 éve elkövetett pokolgépes merénylet felderítésére tett erőfeszítéseiért ítélték oda. Ő az első államfő, aki ebben a kitüntetésben részesült.
Az argentin elnök Izrael elkötelezett szövetségesének számít, és többször is érdeklődését fejezte ki a zsidó vallás iránt. „Október 7. óta Izrael egyik leghűbb barátja” – hangsúlyozta Stan Polovets, a Genezis-díj Alapítvány elnöke. „Amikor Izrael szövetségesei közül többen hallgattak, vagy elítélték, illetve nyomás alá helyezték Izraelt, sőt, egyes esetekben szankciókkal is sújtották, addig Milei elnök szilárdan kiállt az izraeli nép oldalán, s ő volt annak legláthatóbb, leghangosabb és legfélreérthetetlenebb pártfogója” – tette hozzá.
A díj egymillió dollár jutalommal is jár, amelyről Milei bejelentette, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemre fogja költeni.
„Mélyen csodálom Izraelt, történelmét és népét” – hangsúlyozta az argentin elnök. „Az izraeli nép történelme során bizonyította, hogy az ellenálló képesség és a szabadság védelme elengedhetetlen ahhoz, hogy meg lehessen birkózni bármiféle kihívással” – fűzte hozzá. (mazsihisz.hu)
Idén áprilisában Floridában járt Javier Milei, Argentína frissen megválasztott elnöke, akit meghívtak egy zsinagógába is. Rutinlátogatásról lett volna szó, de az istentisztelet résztvevőinek meghökkenésére Milei kijelentette, hogy ő zsidó származású. Már-már hihetetlen történet ez... Donald Trump kedvence az argentin elnök, aki akár fia is lehetne. Milei, a nemrég beiktatott, bozontos…
Javier Milei argentin elnök hétfőn hivatalosan is kinevezte az ország külügyminiszterévé Geraldo Wertheint, ortodox zsidó üzletembert, korábbi amerikai nagykövetet. A formabontó szertartásról a neokohn tudósít. Hivatalba lépett Werthein Argentina az Egyesült Államokba delegált egykori nagykövete, akinek felmenői a 20. század első éveiben az oroszországi zsidóüldözés elől menekültek a dél-amerikai országba. A túlnyomórészt…
Argentína bejelentette, hogy a második világháború után Argentínában letelepedett náci szökevényekkel kapcsolatos összes kormányzati dokumentum titkosítását feloldja. A bejelentés Javier Milei argentin elnök múlt hónapban tett ígéretét követi, miszerint hozzáférést biztosít a náciknak a holokauszt után Európából való menekülését segítő úgynevezett „patkányvonalak” finanszírozásával kapcsolatos dokumentumokhoz. Guillermo Francos argentin miniszteri kabinetfőnök…
Javier Milei, Argentína elnöke az ENSZ képmutatására hívta fel a figyelmet a világszervezet közgyűlésén elmondott beszédében. Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete köszönetet mondott Javier Mileinek, amiért kedd délután a Közgyűlés előtt tartott beszédében megvédte Izraelt, utána pedig a két politikus melegen kezet rázott. "Köszönöm, Milei elnök úr! Ön Izrael Állam igazi…
Javier Milei, Argentína újonnan megválasztott elnöke a Makkabeusok könyvéből idézett vasárnapi beiktatási beszédében. A jobboldali populista elnök nyíltan kimutatja a zsidóság iránti vonzalmát, ami ritka a profi politikusok között. "Nem véletlen, hogy ez a beiktatás a hanuka ünnepén, a fény ünnepén történik, mert most is a szabadság igazi lényegét ünnepeljük"…
Javier Milei argentin elnök izraeli látogatásán szerdán bejelentette, hogy országa nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti. Az argentin elnök megbeszélést folytatott szerdán a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban Benjámin Netanjahu kormányfővel, melyen a követség elköltöztetése mellett megvitatták közös üzleti vállalkozások létrehozását több területen, és az iszlamista Hamász terrorszervezetté nyilvánítását Argentínában. A látogatáson Netanjahu a zsidó állam…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.