“Aranybogár”, avagy: Schmidt Máriával a “Sorsok Házában”

Írta: Dr. Erőss Gábor - Rovat: Hírek - lapszemle

Tegnap bejutottam a “Sorsok Házába”. Bejárhattam az egyelőre üres kiállítótermeket, és meghallgathattam Schmidt Mária prezentációját. Józsefvárosi önkormányzati képviselőként érdemeltem ki ezt a lehetőséget. De ott volt az MMA-vezér Fekete Györgyis, hogy ne érezzem magam egyedül. És még vagy 30-an: kerületi képviselők stb.

Nem fogok sem a Holokauszt gyermekáldozatainak emléket állítani hívatott múzeumkeletkezéstörténetéről írni, sem a Lázár kontra Schmidt „háborúban” igazságot tenni (a Fidesz-közeli Heti Válasz nevezi háborúnak!). A harcok botcsinálta krónikása vagyok csupán. Ha bármely nagy hatalmú fideszes, őszinte meggyőződésből vagy akár nyers hatalmi érdekből létrehoz egy méltó (!) emlékhelyet: azt üdvözlöm!

Most csak a bejáráson szerzett élményeimet írom le.

Előrebocsátom: az épület építészetileg meggyőző; enyhén közhelyes, de legalább könnyen befogadható, és a maga nemében ízléses, szép a vasúti szimbolika: talpfák, bazalttörmelék, marhavagon-tornyok stb. És szép a corten-acél.

Fotózni tilos. Ez volt „a MÁV kérése”. Egy állami vállalat egy közpénzből épült múzeumban (ami már rég nem pályaudvar) megtiltja a fotózást?! Miután azzal is megfenyegettek, hogy kidobnak (!), nem akartam feszíteni a húrt, eltettem a fényképezőgépet. Mindenesetre érdekes NER-járás.

A szóváltásnak köszönhetően maga Schmidt Mária is szóba elegyedett velem, miközben az udvaron/kerten haladtunk át, kedélyes-leereszkedően biztatott, hogy lazuljak el, és élvezzem a nyári napsütést:

  • (Sch.M.): …Okos fiú maga!
  • (én) Ezt honnan tudja?
  • (Sch.M.) Megvannak az információim!

…Ha csak úgy nem!

Az épület gyakorlatilag kulcsrakész, de a kiállításnak se híre, se hamva. Egyelőre patt-gyanús a Schmidt-Lázár parti. Mindenesetre Schmidt Mária magabiztosan és nagy átéléssel ismertette a kiállítás „forgatókönyvét”, a látványtervekről tartott prezentációt, valamint a gondosan összevágott „oral history” interjú-füzért.

A látottak-hallottak meggyőztek arról, hogy az érzelmi azonosulás, bevonás valóban kiemelt cél. Ez – szerintem – helyes; a középiskolásokat szerintem is így lehet „megszólítani”. De arról is meggyőztek, hogy Schmidt itt is a sas formájában fölénk repült történelemhamisító narratívát vinné tovább, amely szinte minden felelősséget az országot megszálló náci németekre hárít. Az összemontírozott visszaemlékezéseknek is ez volt az egyik vezérmotívuma.

Mikor megkértem, hogy reagáljon a történészektől és más szakemberektől a tervezett kiállítás kapcsán elhangzott kritikákra, egyre csak azt ismételgette, hogy nem fog olyanokkal vitatkozni, akik egy másfél oldalas vázlat alapján mondanak ítéletet. Így kerülte meg a válaszadást. Hangsúlyozta, hogy az ő „célcsoportja” különben sem a történészek, hanem a fiatalok. „A történészek nem érdekelnek” – így mondta. …Tiszta beszéd!

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás

Címkék:Schmidt Mária, Sorsok háza