Jeruzsálemi antiszemitizmus konferencia – államtitkári álláspont és a bírálók
A magyar kormánynak az antiszemita jelenségek elleni munkájáról beszélt múlt szerdán Jeruzsálemben Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki az antiszemitizmus elleni harc világfóruma negyedik konferenciáján a magyar küldöttséget vezette.
Az izraeli külügyminisztérium szervezte fórumon ötven országból hat vallás több mint ötszáz képviselője vett részt. A megnyitón Magyarországnak a görög és a litván küldöttség mellett kiemelt helye volt a köszöntők sorában.
A kedden kezdődött háromnapos értekezleten elnöklő Gideon Behár, aki az izraeli külügyminisztérium antiszemitizmus elleni és a holokausztra emlékező osztályát vezeti, hibának nevezte Abraham Foxmannek, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) vezetőjének a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lapban megjelent szavait, miszerint a Magyarországról, Írországból és Görögországból érkezett küldötteket nem kellett volna felkérni megnyitóbeszédek elmondására.
Behár nagyon fontosnak tartotta, hogy a többi európai és dél-amerikai országhoz, valamint az egész világhoz hasonlóan a magyar hivatalos delegáció is részt vett a konferencián. Mint ahogy az MTI tudósítójának elmondta, a legjobb út az antiszemitizmus elleni küzdelemhez az együttműködés, a kormányok közti és a társadalmi csoportok közötti dialógus, és ezért különösen fontos a magyar részvétel.
Rétvári Bence a konferenciát üdvözlő beszédében felhívta a figyelmet a magyar kormánynak az antiszemita jelenségek elleni lépéseire.
“Magyarországon a kormány mindig is fellépett és számtalan intézkedést tett az elmúlt három évben annak érdekében, hogy az antiszemita jelenségek ne nyerjenek nagyobb teret, illetve visszaszoruljanak” – mondta az államtitkár. Hozzátette: voltak törvénymódosítások, törvénykönyvi szigorítások, voltak oktatási lépések, és voltak politikai nyilatkozatok, amelyek egyértelművé tették, hogy a magyar kormány számára minden antiszemita megnyilvánulás elfogadhatatlan mind politikai, mind más téren.
A második nap szekcióülésén a magyar helyzetet a francia, a német, a belga és a görög helyzettel párhuzamosan, az Európai Unió munkacsoportjában vitatták meg a különböző országból érkezett küldöttek.
Magyarországról a kormány küldöttségén kívül a Mazsihisz képviselői, valamint civil szervezetek küldöttei is megjelentek, köztük a Tett és Védelem Alapítvány képviselői.
A konferencia szervezői magyar civileket jelentések készítésére kértek fel a helyi antiszemita megnyilvánulásokról. Ők több beszámolót is készítettek, amelyek különböző mértékű – hol enyhébb, hol kemény – bírálatokat is megfogalmaztak a kormánnyal szemben a jelenlegi helyzet bemutatásával kapcsolatban.