Antiszemita incidensek a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Tett és Védelem Alapítványhoz érkezett bejelentések szerint több antiszemita indíttatású atrocitás is érte az elmúlt időszakban a budapesti Állatorvostudományi Egyetem izraeli hallgatóit.  

A május 11-én tartott nemzetközi nyílt napon, a palesztin hallgatók standjánál Izrael állam létét tagadó antiszemita szórólapokat osztogattak. A kétoldalas röplapon a palesztin társadalmi szokásokról, hagyományokról, művészetről, kultúráról, valamint Palesztina izraeli megszállásáról lehet olvasni.

Izrael Állam 1948-as megalakulása a Nakba, azaz a “katasztrófa” alapjaiban változtatta meg a palesztin társadalmat. A terület elvesztése, a menekülttáborok felállítása, az Öböl-menti országokba, Európába és az Egyesült Államokba történő kivándorlás jelentős kihívás elé állították a hagyományos palesztin értékeket és szokásokat – fogalmaz a dokumentum.

A szórólap hátoldalán egy térkép is található, amely szerint Palesztina fővárosa Jeruzsálem, hivatalos nyelve az arab, lakói pedig arabok. A térkép a mai Izrael Állam teljes területét palesztin területként tünteti fel, amely “Ázsia, Afrika és a Földközi-tenger között” található és “stratégiai” jelentőséggel bír.

Márciusban az egyetem hallgatóinak Univet – Confessions nevű Facebook oldalán – amelyet a diákok és nem az egyetem működtet – éles vita bontakozott ki az izraeli és palesztin hallgatók között. A polémia középpontjában az izraeli-palesztin kérdés aspektusai, az Izrael által állítólag elkövetett háborús bűnök álltak.

A diskurzus odáig fajult, hogy az izraeli diákok szerint az oldal adminisztrátorai egy idő után letiltották az Izraellel kapcsolatos bejegyzéseiket, hogy azon nem megfelelők, míg a palesztin diákok továbbra is posztolhattak Izraelről. Az egyik izraeli hallható magánüzentben adott hangot felháborodásának. “Akkor vagyunk jó izraeliek, ha csendben maradunk. Amennyiben azt kérjük, hogy töröljétek az országunkat negatív színben feltüntető tartalmakat, fekete bárányként vagyunk számontartva – írta. Az adminisztrátorok válasza az volt, hogy “igen, köszönjük a véleményt!”

Volt izraeli hallgató, akit az oldalon kifejtett véleménye miatt magánüzenetben, e-mailben “földrablónak”, “cionistának” neveztek csak mert leírta, hogy zsidók is halnak meg a konfliktusban, a saját családja is veszélyben van a rakéták miatt. Szerinte a szóban forgó Facebook oldal nem a politikai nézetek kifejtésére jött létre, és ha a felhasználók antiszemita kommenteket kapnak, a moderátoroknak kötelességük lenne törölni azokat.

A történtek végül oda vezettek, hogy az adminisztrátorok május 16-tól kezdődően minden Izraellel és Palesztinával kapcsolatos tartalmat törölnek az oldalról.

Forrás: tev.hu

Egy harmadik esetben a TEV egy antiszemita falfirkáról kapott bejelentést, amelyet egy izraeli állatorvosi hallgató lakóhelyének falára rajzoltak az online vitát követően. Az akasztófát és Dávid-csillagot ábrázoló graffiti fölé azt írták: “kurva zsidó Fidesz”.

Teljes cikk

Címkék:Állatorvostudományi Egyetem, antiszemitizmus, Izraeli diákok, palesztin diákok

[popup][/popup]