Amikor az angolok és az amerikaiak segíthettek volna a zsidóknak, nem tettek semmit

Magyarország 1944-es német megszállását a szövetségesek provokálták ki, nem érdekelte őket az üldözöttek sorsa – állította Borhi László történész az Indexen megjelent cikkében. Az írás éles kritikákat váltott ki, bírálói szerint Borhi túldimenzionálja egy titkos amerikai misszió jelentőségét, és elhallgatja a magyar felelősséget a holokausztban. Tudományos vagy politikai alapon támadják? Elszakadhattunk volna Hitler szövetségétől? Jobb lett volna a zsidóknak, ha ezt meg sem próbáljuk? Borhi László indulatos interjúban válaszol a kérdésekre.

Olyan súlyos állítások hangzottak el, hogy ezekre muszáj reagálni

– kezdte Borhi László, amikor felhívtuk a német megszállásról és közvetve a holokausztban játszott felelősségről szóló történészvita kapcsán. A vita Borhinak az Indexen a német megszállás évfordulóján megjelent írásával kezdődött, melyben az Indiana Egyetem magyar történésze amerikai hírszerzési iratokra hivatkozva azt állította, hogy Magyarország 1944-es német megszállását jelentős részben az amerikaiak és a britek provokálták ki.

Borhi hosszú ideje kutatja a témát, közel ilyen élesen megírta már ezt könyvben is. Súlyos állításai most válaszcikkek sorozatát váltották ki, az Indexen Laczó Ferenc, Ungváry Krisztián és Gellért Ádám is reagált rá. Borhi elsősorban az első kettőt vette zokon, szerinte vitapartnerei nem is kutatták a kiugrást és politikai síkon támadják őt. Innen indul a beszélgetésünk.

Számított ekkora felháborodásra és kritikákra?

Nem gondoltam igazán bele. Fel akartam végre kelteni a figyelmet egy szinte elfelejtett történelmi esemény iránt. A megszállás 75. évfordulójáról van szó. A német megszállás a tatárjárás, Mohács, Trianon és a szovjet megszállás mellett a magyar történelem legdrámaibb eseménye, ami hosszú időre alapvetően megváltoztatta Magyarország sorsát. Ehhez képest alig beszélünk róla.

Alig? A Szabadság téren ott áll a német megszállási emlékmű. Hogy viszonyul a Schmidt Mária-féle emlékmű szimbolikus üzenetéhez?

Én a tudományos vitát hiányolom. Az emlékművet teljesen felesleges volt felállítani, mert felesleges vitákat kelt, de nincs különösebb viszonyom hozzá. Nem kell minden történészi vélemény mögé Schmidt Máriát vizionálni. Nagyon rossz, ha a történészek hitvitákba bocsátkoznak. Sajnos ez megszokott mindkét oldalról. Ha nem tetszik, amit ír valaki, azt rögtön igyekeznek beletenni egy politikai dobozba. Nálunknál szerencsésebb országokban ez nincs így.

A magyar reakciók alapján sokak szemében az ön cikke a Fidesz emlékezetpolitikáját igyekszik legitimizálni.

Semmi közöm a Fidesz emlékezetpolitikájához. Nem szeretem azokat a történészeket, akik nem arra mennek, amerre a kutatás viszi őket, hanem kozmetikázzák az adataikat. Ellenben szeretek olyasmiről írni, ami ellentmondásos, amiről beszélni kell. Amikor a szovjet megszállásról írtam, akkor is három-négy órát veszekedtek velem az úgynevezett ideológiai ellenfelek, hogy miket írok, hogy ez nácizmus és felháborító.

Ott mi volt a baj?

Hogy meghamisítom a haladó mozgalmak és a magyar kommunista párt történetét, amikor Kelet-Európa szovjet megszállását egy hagyományos nagyhatalmi expanzióként értelmezem. Arra jutottam, hogy itt nem elsősorban a bolsevizmus exportjáról volt szó, ez egy jól megkomponált, tradicionális nagyhatalmi expanzió volt. Az ideológiai és a birodalmi expanzió ugyanannak a két oldala.

A XX. századi magyar történelmet a geopolitikai erőtérben, a nagyhatalmak felől vizsgálja. Lehet, hogy ezért ítéli meg úgy, hogy többnyire nem volt túl nagy mozgástér Magyarország számára?

Ez 1942-től ‘88-ig igaz, de 1989 kapcsán éppen arra jutottam, hogy azt a közhiedelemmel szemben nem csak Bush és Gorbacsov csinálta. A rendszerváltásban óriási szerepe volt Lengyelországnak és Magyarországnak, annyira, hogy a NATO-országok vezetése is tartott ettől az átmenettől. A korábbi világ nekik, ha nem is volt jó, de kiszámítható volt, úgyhogy egyáltalán nem táncoltak örömükben. Erre vitt a kutatás, és ezt nem akartam kozmetikázni. Én nem tudom elfogadni ezt a megközelítést ehhez a szakmához, maradjunk ennyiben.

A német megszállás történetét az amerikai-magyar kapcsolatok keretében vizsgálja. Hogy fogadták ezt Amerikában?

Nagyon pozitívan, nem tekintették Amerika-ellenes szövegnek. Neves holokausztkutató fejezte ki a döbbenetét, mert a német megszállásnak ezt a hátterét nem ismerte. Ez nem egy „két könyvből lett egy harmadik”, a kiugrás történetét újra össze kellett rakni az alapoktól.

Utal rá a cikkében, hogy nemrég új iratok kerültek elő Amerikában a megszállásról. Mik ezek és mekkora a jelentőségük?

Az én családom tagjait is elvitték a holokausztban, és nagyon szerettem volna tudni, hogy ez miért történt meg. A holokausztra és a német megszállásra vonatkozó magyar-német tárgyalásokról nem maradtak fenn pontos jegyzőkönyvek. Az amerikai hírszerzésnek, az OSS-nek azonban volt beépített embere a német külügyminisztériumban, ezért mentem kutatni Washingtonba. A magyar-német tárgyalások összefoglalóit egyelőre nem találtam meg, olyan iratokat azonban igen, amelyek arról szólnak, hogy a szövetségesek, főleg az angolok, mennyire tudatosan törekedtek arra, hogy megszállassák az országot a németekkel. Ez új és döbbenetes, 800 ezer ember sorsával játszottak.

Nem logikus, hogy meg akarták bontani a központi hatalmak szövetségét?

Az angolokat és az amerikaiakat 1943 őszéig nem érdekelte, hogy megállapodjanak a románokkal, a bolgárokkal, a finnekkel és a magyarokkal, pedig mind ki akart ugrani. A magyarok egyet akartak, azt, hogy a háború után minket is felszabadított országként kezeljenek, úgy mint azután Ausztriát is, ahol pedig virágokkal és puszikkal köszöntötték Hitlert. ‘43 őszén azonban hirtelen fontos lett a szövetségeseknek a kiugrás. Innen kezdtem a nyomozást, olyan iratokat kerestem, amelyek megmagyarázzák, hogy miért következik be ez a változás.

Korábban miért nem voltak érdekelve a kiugrásban?

Nem jóhiszeműen tárgyaltak a magyarokkal és a többi kisállammal. A magyar történettudomány nagy kérdése volt sokáig, hogy ki rontotta el a kiugrást. Hát nem mi rontottuk el, mert a szövetségesek hátsó szándékkal, a német megszállás kiprovokálásának céljával tárgyaltak. A magyar kiugrási tárgyalók is mindig elmondták nekik, hogy ha mi kiugrunk, bejönnek a németek. Ezt a szövetségesek pontosan tudták. Amit viszont a magyarok nem tudhattak, hogy felül éppen ez volt a cél.

Mi volt pontosan az angolszász érdekeltség Magyarország német megszállásában?

A német katonai erők lekötése a partraszállás idején. Ezért kellett korábban várniuk. A Washingtonban talált brit forrásokból és egy amerikai iratból is egyértelműen kiderül, hogy a németek meggyengítése volt a cél. Világosan leírják, hogy mindent meg kell tenni a német megszállás érdekében, többek között azzal, hogy diszkreditálják a magyar vezetést a németek szemében.

Ezt nem lehetett pontosan kiszámolni, a partraszállás idejét sem, ami akkor még úgy volt, hogy május elején lesz. A lényeg, hogy mire számítottak a szövetséges katonai szakértők, nem az, amit valaki egy II. kerületi lakás íróasztala mellett gondol. Az amerikai vezérkar pedig arra számított, hogy 10-15 német hadosztályt fog igénybe venni Magyarország megszállása.

Akkor katonailag nem jött be a katonai számítás, a partraszállás szempontjából nem volt sok értelme Magyarország megszállásának?

Nem biztos, hogy teljesen bejött. De ez irreleváns, a lényeg, hogy mire számítottak. Több fronton próbálták elérni, hogy a németek meggyengüljenek a partraszállásánál: nem csak a megszállatás volt elterelő hadművelet, hanem a Testőr-hadművelet is, amellyel azt akarták elhitetni a németekkel, hogy a Balkánon nyitják meg a második frontot.

Azt állítja, hogy részben a Veréb-misszió provokálta ki a megszállást.

Legkésőbb 1943 decemberében kiderült a németek számára, hogy a magyarok különbékéről tárgyalnak, és hogy az amerikaiak ennek érdekében egy missziót is küldenek majd Magyarországra. Nem vagyok olyan képzetlen történész, hogy ennek ne jártam volna utána. Wilhelm Höttl, a német hírszerzés egyik magyarországi vezetőjétől tudjuk, hogy Hitler őrjöngött, amikor március 16-án megérkezett a Veréb, és azonnal odarendelte Horthyt.

Az egyik kritika szerint a Veréb-misszió jelentősége valójában elég csekély volt, csak a berni OSS-iroda alsóbb szintű, elbaltázott akciója.

Ez nem igaz, a fő kérdésekben Roosevelt elnök maga döntött, egyébként pedig a vezérkari főnökök, akiktől az OSS is kapta az utasításait. Washingtoni jóváhagyás nélkül a berni irodát vezető Dulles egy lépést sem tehetett.

Utólag az OSS is azt állapította meg egy jelentésben, hogy a Veréb-misszió alapvetően elhibázott volt. Erről mit kellene gondolni?

Florimond Duke, aki a vezetője volt ennek a missziónak, jóval az események után, a hatvanas években elment Dulleshoz, aki akkor már a CIA vezetője volt, hogy figyelj, én semmilyen utasítást nem kaptam, azt sem tudtuk, hogy valójában miért jövünk Magyarországra. A hivatalos sztori az volt, hogy megbeszéljék, a magyar elhárítás hogyan nyújt információkat az OSS-nek a német csapatmozgásokról. Ezt valójában a magyarok már rég átadták. Duke azt mondta Dullesnak, hogy tudod mi a véleményem? Valójában az egész csak arra volt jó, hogy kiprovokáljuk a német megszállást.

A német megszállásnak alapvetően más okai voltak, a legfontosabb, hogy vészesen közeledett a Vörös Hadsereg – veti fel Ungváry.

Az iratok alapján szerintem teljesen legitim történészi következtetés, hogy a brit és amerikai provokációnak jelentős szerepe volt a német megszállásban. Két fő német indok volt: a magyar zsidóság, és az, hogy Magyarország ténylegesen ki akar ugrani a háborúból. Előbb-utóbb a szovjet előrenyomulás miatt nyilván meg kellett volna szállniuk Magyarországot, de csak később, és akkor az egy másik megszállás lett volna. És nagyon nem mindegy, hogy március 19-én vagy mondjuk júniusban jönnek, Horthy beleegyezésével felvonulni a Kárpátokra. Akkor minden erejüket a szovjetek elleni harc kötötte volna le, és nem maradt volna erejük a holokausztra.

A kritikák arról szólnak, hogy az írásából nem derül ki, hogy a holokauszthoz kellett a magyar közigazgatás aktív segédkezése és az ország jelentős részének az asszisztálása is.

Az én írásom nem is erről szólt, hanem a megszállás okairól. De nem akarom megkerülni a kérdést: a német megszállás volt a kulcsmomentum, a németek azonban a deportálásokat az általuk hatalomra juttatott magyar kormányzat és a magyar rendvédelmi szervek közreműködése nélkül nem tudták volna végrehajtani. Hozzáteszem, hogy Hollandiában is elég volt 200 német a teljes zsidóság deportálásához.

Érdekes, hogy bírálóim a német felelősséget nem kérik rajtam számon, csak a magyart. Holott a zsidók kiirtásának politikája német politika volt. Különleges kommandókat küldtek a keleti frontra, amelyek több millió ukrán, lengyel, balti, orosz és zsidó polgárt gyilkoltak le szisztematikusan, megsemmisítő táborokat építettek gázkamrákkal, emberek tömegeit öltek meg úgy, hogy élve elégették őket. Németek tervezték meg és vezényeltek le a deportálásokat antiszemita helyi kollaboránsok segítségével. Magyarország megszállása után az ország nyakára küldték a megsemmisítés végrehajtásával megbízott rendőri és egyéb vezetőket, koncentrációs táborba vitték a törvényes magyar miniszterelnököt, a kiugrásban részt vett diplomatákat. Végül, de nem utolsó sorban, nélkülük nem kerülhetett volna hatalomra az a németbarát, faji alapon antiszemita kormányzat, amely a brutális és jelentős részben zsidógyűlölő csendőrség aktív és lelkes kollaborációjával végrehajtotta a deportálást.

Ebben gyakorlatilag konszenzus van az ebben a vitában megszólalók között is.

Nincs, mert itt azt akarják nagyon tudatosan rám húzni, hogy én fel akarom menteni a magyarokat. Ezt inszinuációnak hívják. Senki nem mondta, hogy a magyarok ne működtek volna együtt, mégis ezt akarják belelátni. Friss kutatások kiemelték a helyi – lengyel, ukrán, lett, litván, stb. kollaboránsok fontos szerepét a népirtásban. Ez fontos eredmény és komplex megvilágításba helyezi a népirtás történetét. Ugyanakkor könnyű a ló másik oldalára esni, és megfeledkezni a németek döntő szerepéről. Német invázió nélkül sehol sem került volna sor népirtásra.

Laczó Ferenc azt írja, hogy a magyar zsidók kipusztítása nem a német megszállás közvetlen következménye volt.

Már hogy ne lett volna? Akkor miért jött Eichmann, Kaltenbrunner, Höss, aki próbadeportálást is végzett Magyarországon, és megmondta előre, hogy az emberek 75 százalékát a gázba fogják küldeni? Nincs abban vita, hogy a magyar garnitúra nagy örömmel együttműködött a németekkel, de erre nem került volna sor a német megszállás nélkül.

Túl sok vagy túl kevés volt a kiugrásra való törekvés? Braham, a magyar holokauszt nemrég elhunyt kutatója szerint, ha Magyarország nem próbálkozott volna a kiugrással és katonailag megmarad tessék-lássék, de gyanún felüli szövetségesnek, a magyar zsidóság nagy része túlélhette volna a háborút.

Teljesen egyetértek. Ezt borzasztó kimondani, mert undorító volt a németek oldalán harcolni, de ez a logikus következtetés. A probléma, hogy ezzel azt mondjuk, hogy a végsőkig ki kellett volna tartani a német szövetség mellett. Kállayék attól féltek, és én is ettől féltem volna, hogy ha végig kitartunk a nácik mellett, akkor a vesztes háború után jön egy második Trianon.

Ami be is következett.

Bármit mondunk a Horthy-féle vezetésről, Amerikában is tudták, hogy a magyar vezetés kulturáltabb része angolbarát volt. Ez evidencia, csak ma már nem szabad mondani, mert akkor megvádolnak politikai alapon, hogy tisztára akarod mosni Horthyt.

Szerencsésebb lett volna, ha Horthy végig kitart és egy németbarát kormányt nevez ki?

Ha a zsidóság, a demokratikus politikai erők és a nyugatbarát csoportok személyes biztonságát veszem figyelembe, akkor igen. Az ország renoméja szempontjából ugyanakkor érthető, hogy ki akartak ugrani, hiszen ez egy borzalmas szövetség volt. Tehát erre nincs egyértelmű válasz, ez mind utólagos okoskodás. Mindenesetre, ha nem kísérleteznek a kiugrással, az sok ember életét megmenthette volna. Az iratokból azonban azt látjuk, hogy a szövetségeseket ez egyáltalán nem érdekelte.

Ungváry azt állítja, hogy az amerikaiak nem érdektelenek voltak a magyar zsidóság sorsával kapcsolatban, hanem tehetetlenek.

Erről jelentős amerikai és bit kutatók más véleményen vannak. Amikor Himmler megtette az „életet teherautókért” ajánlatát, az angolszászok szóba sem álltak vele. Pedig a palesztinai zsidó vezetés minden tagja könyörgött, hogy legalább tárgyaljanak, mert ha nem is őszinte az ajánlat, legalább időt nyerünk, és az idő itt életet jelent. Az amerikaiak még rugalmasabbak voltak, de Tuvia Friling izraeli történész egyértelműen kimutatta, hogy az angolokat egy dolog érdekelte: hogy a palesztin pozícióik ne kerüljenek veszélybe, és ne engedjenek be zsidókat nagyobb számban Palesztinába, mert az a helyi arabokat felbőszítené. A brit birodalmi érdek volt az egyetlen motivációjuk. És még valami: igyekeztem kimerítően megnézni az amerikai iratanyagot. Ungváry állításával szemben én sehol nem láttam leírva, hogy a zsidók nem számíthatnak a többségi társadalomra Magyarországon. Sőt, az OSS egy 1944 októberében kelt jelentése a többségi társadalom segítőkészségről is szól.

Hogy kapcsolódik ide az úgynevezett Horthy-ajánlat sorsa?

Miután az amerikaiak 1944 júliusában jegyzékben követelték a zsidók elleni intézkedések azonnali leállítását Magyarországon, Horthy azt a választ küldte, hogy minden magyar zsidót kiengedünk, aki megkapja a megfelelő vízumot. Közben a Vöröskereszt is felajánlotta, hogy segítenek a gyerekek elhelyezésében. A Horthy-ajánlatot azonban az angolok és az amerikaiak is elutasították – ez benne van az OSS jelentésében, nem én találom ki. Az amerikai iratok szerint a britek „szűkmarkú politikát” folytattak Palesztinában, a britek meg azt mondták, hogy de ti meg nem adtok beutazó vízumot a zsidóknak az USA-ba. Miről beszélünk? Amikor valóban segíteni kellett volna, egyikük sem tett semmit.

Amikor az angolszászok felelősségéről ír, ezt a kritikusok burkolt nemzeti önfelmentésnek olvassák.

Erre mit tudok mondani? Miért azt olvassa belőle ki valaki, ami nincs is benne? Nem gondolom, hogy 100 százalékban mindig igazam van, lehet vitatkozni, de azt nem lehet, hogy olyan szándékokat és állításokat tulajdonítok egy szerzőnek, amik nincsenek is ott.

Teljes cikk