Amerikai zsidók bírálják a magyar kormányt

Írta: Origo - Rovat: Hírek - lapszemle

 

 

Minél előbb kezdjen el foglalkozni a magyarországi zsidó közösségek kéréseivel – erre buzdítja közleményében az egyik tekintélyes amerikai zsidó szervezet vezetője Orbán Viktort. A szervezet szerint a kormány nem foglalkozik a problémákkal, és az eddigi megbeszélések sem hoztak érdemi eredményt.

AJC-logo3_H-tag new

Közleményt adott ki az AJC amerikai zsidó szervezet a magyar kormány és a magyarországi zsidó közösségek közötti feszült viszony miatt. A szervezet vezetője azt írja, hogy a magyar zsidó közösségek távolmaradása a holokauszt-emlékév programjaitól fájdalmas, azok az erőfeszítések pedig, amik a magyar kormány történelem-újraírását kísérik, egyenesen traumatikusak.

Andrew Baker rabbi, az AJC vezetője szerint a Fidesz mostani viselkedése az ügyben annál is meglepőbb, mert korábban 2014-et a holokausztról való megemlékezés évének nyilvánította. A szervezet emlékeztet rá, hogy mik a kormány és a zsidók közötti vitás pontok, majd azt írják, hogy a magyar kormány eddig nem volt hajlandó változtatni egyiken sem, és a közös párbeszédek sem hoztak érdemi eredményeket. A vitás pontokról itt olvashat részletesen.

A magyarországi zsidó szervezetek egyre jobban aggódnak, amiért olyan törekvéseket látnak a kormány lépései mögött, amik a történelem átírására irányulnak: csökkenteni a magyarok felelősségét, és minden szörnyűséget a német megszállás nyakába varrni.

A teljes cikk itt olvasható.

 

[popup][/popup]