A Nobel-díj bizottság döntése értelmében Harvey J. Alter, Michael Houghton és Charles M. Rice megosztva kapták a 2020-as fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat a hepatitis C-vírus felfedezéséért.
Thomas Perlmann (jobboldalon), a Nobel-díj bizottság titkára bejelenti az orvosi Nobel-díj díjazottjait(Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP) (Photo by JONATHAN NACKSTRAND/AFP via Getty Images)
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia indoklása szerint a három tudós munkája döntő mértékben járul hozzá egy olyan vírus visszaszorításához, amely májrákot és májzsugort is okozhat.
Harvey James Alter (1935) amerikai kutató orvos, virológus, praktizáló orvos, New Yorkban született zsidó családban. A University of Rochesteren1956-ban szerzett főiskolai diplomát. 1960-ban ugyanazon az egyetemen orvosi diplomát szerzett.
megkapta a Distinguished Service Medalt, a legmagasabb olyan kitüntetést, mely a legmagasabb, polgári közehészségüggyel foglalkozó orvosnak adományozható.
Gyász: Elhunyt Ralf Steinmann forrás: index.hu Göran Hansson, a stockholmi Karolinska intézet titkára magyar idő szerint délelőtt fél 12-kor jelentette be az idei orvosi Nobel-díjasok nevét. A szervezők úgy tervezték, hogy a bejelentést az interneten is lehet majd követni, de az online élő közvetítés nem működött, sőt a Nobel-díj weboldala sem…
A 2013-as orvosi-élettani Nobel-díjat James E. Rothman, Randy W. Schekman és Thomas C. Südhof kapták megosztva a sejteken belüli szállítási folyamatok kutatása során elért eredményeikért. Mindhárom tudós amerikai egyetemeken kutat és tanít. Rothman és Schekman zsidó, Südhof pedig német. A három díjazott a sejtek transzportfolyamatainak (szállítási folyamatainak) vizsgálatában ért el…
David Julius megosztva kapta a díjat amerikai tudós kollégájával, Ardem Patapoutiannal, a hő és az erő érzékelése terén végzett kutatásaiért. David Julius professzor, akinek nagyszülei az antiszemitizmus elől menekültek a cári Oroszországból, hétfőn elnyerte az orvosi Nobel -díjat Ardem Patapoutian amerikai tudóstársával együtt a hőmérséklet és az érintés érzékelőinek felfedezéséért.…
A fizikai Nobel-díjat idén három brit tudós kapta. Michael Kosterlitz, aki David Thouless and Duncan Haldane mellett részesült a kitüntetésben, egy Németországból menekült zsidó bit földön született gyereke. A topológia tudományágában kifejtett munkásságáért kitüntetett tudós édesapja, Hans Walter Kosterlitz biokémikus volt, akinek még 1934-ben sikerült Berlinből Skóciába áttelepülnie. Később sikeresen…
Egy indiai, egy amerikai és egy izraeli tudós kapta a 2009-es kémiai Nobel-díjat. A kutatók a riboszómák felépítésének és működésének leírásáért kapták a legrangosabb tudományos elismerést. Gunnar Öquist, a svéd tudományakadémia titkára magyar idő szerint szerda délelőtt 11 óra 45 perckor jelentette be az idei kémiai Nobel-díjasok nevét. Három tudós…
Az eddig kitüntetett friss Nobel-díjasok között kettő is van, akinek szülei a náci Németországból menekültek Amerikába. Idén a fizikai Nobel-díjat három olyan tudósnak ítélték oda, akik a gravitációs hullámok felfedezése körül szereztek érdemeket. Barry Barish és Kip Thorne a California Institute of Technology tanárai, míg Rainer Weiss egy másik elit…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.