Amerikai tábornok: Trump bennünket nem kérdezett meg a szíriai kivonulásról

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A Szíriában harcoló kurdoknak Washington szíriai kivonulása után is szükségük lesz az amerikai segítségre az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban – állította a CNN hírtelevíziónak Ománban nyilatkozva Joseph Votel tábornok, az Egyesült Államok Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokságának vezetője, aki szerint továbbra is szükséges az Iszlám Állam elleni harc. 

Votel tábornok azt hangoztatta: ő nem adta volna azt a tanácsot Donald Trump elnöknek, hogy mondja ki az Iszlám Állam terrorszervezet feletti teljes győzelmet és jelentse be a kivonulást Szíriából.

A terrorszervezetnek még mindig megvannak a vezetői és a harcosai, még mindig vannak támogatói és anyagi forrásai, tehát továbbra is szükséges a szervezet elleni harc folytatása” – szögezte le a tábornok. Ezzel lényegében megismételte mindazt, amit február 5-én, a washingtoni szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán mondott.

A szenátusi meghallgatáson Votel azt közölte: a Fehér Ház előzetesen nem konzultált a parancsnoksággal a tervezett szíriai csapatkivonás bejelentéséről, de a döntést végrehajtják. “Nem tudtam a bejelentés időzítéséről” – fogalmazott és hangsúlyozta, hogy “az elnök döntést hozott, mi pedig végrehajtjuk ezt”.

Az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának (Centcom) vezetője a szenátusban kijelentette azt is, hogy a parancsnokságon természetesen tudtak Donald Trump elnök csapatkivonási szándékáról.

Az amerikai elnök tavaly decemberben jelentette be, hogy kivonják Szíriából a mintegy kétezer főt számláló amerikai kontingenst.

 

[popup][/popup]