Amerikai szakember vezeti tovább a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábort
„Örömmel jelentjük be, hogy 2024 október elejétől Dan Baer csatlakozott a JDC-Lauder Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor csapatához, a Szarvasi Tábor igazgatójaként” – olvasható a Szarvasi Tábor és fenntartója, a JDC közös közleményében.
Közleményükben úgy fogalmaznak: „Dan Észak-Amerika-szerte kiterjedt táborvezetői tapasztalatával, bizonyított sikertörténeteivel és a zsidó táboroztatás iránti szenvedélyével lép be a JDC csapatába és a szarvasi közösségbe. Idén nyáron Dan már tanácsadóként csatlakozott a Szarvasi Táborhoz, óriási szakmai tudásával segítve a csapatot, így már ismeri a Szarvasi tábor programját, munkatársait és táborozóit.”
Mint írják, az új táborvezető, Dan Baer korábban a New York állambeli Rochesterben lévő Camp Seneca Lake tábor igazgatójaként dolgozott, ahol gyakornoki programot indított fiatal öregdiákok számára, és megújította a több mint 100 szezonális alkalmazott személyzeti képzési folyamatát.
A San Diegói Mountain Chai táborban pedig olyan toborzási folyamatokat vezetett be, amelyek 25 százalékos növekedést eredményeztek a jelentkezők számában, és forrást biztosított a családi táborok, a biztonság és a mentális egészségügy terén tett innovatív kezdeményezésekhez.
Dan Baer a Cornell Egyetemen szerzett diplomát alkalmazott közgazdaságtanból és menedzsmentből, és számos ösztöndíj- és szakmai programban vett részt – írják a közleményben. Dan évközben az Egyesült Államokban fog dolgozni, távolról együttműködve a szarvasi csapattal. Az év során gyakran utazik majd Magyarországra és más közösségekbe, nyáron pedig Szarvason lesz. (mazsihisz.hu)