Amerikai ENSZ-nagykövet: “Izrael ostorozásának vége”

Írta: Járai Judit/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint lezárult az a korszak, amikor országa a világszervezetben Izraelt bírálta.

Nikki Haley (Chip Somodevilla/Getty Images)

A dél-karolinai kormányzóból lett ENSZ-nagykövet, Nikki Haley az AIPAC Izrael-barát lobbiszervezet konferenciáján hétfő este elmondott beszédében leszögezte, hogy “új serif van a városban”, és “Izrael ostorozásának vége”.

Beszédét a publikum többször is tapsviharral szakította félbe, majd a beszéd végén felállva ünnepelték a politikust. A nagykövet leszögezte: az Egyesült Államok ismét kezd vezető szerepet betölteni a világszervezetben, és erről a Trump-kormányzat “mindenkit értesített”.

Nikki Haley “zavarba ejtőnek” és “ártalmasnak” nevezte az Obama-kormányzat ENSZ-képviselőjének állásfoglalását tavaly decemberben, amikor a Biztonsági Tanácsban az ő tartózkodásával fogadták el azt a határozatot, amely elítélte Izrael ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi telepespolitikáját. “Ez soha többé nem fog megtörténni” – hangsúlyozta Haley. Ígéretet tett arra is, hogy a Palesztin Hatóság “nem kap szabad utat” mindaddig, amíg nem tér vissza az Izraellel folytatandó tárgyalásokhoz. Ennek példájaként emlékeztetett arra, hogy ő akadályozta meg Szalám Fajjád volt palesztin kormányfő kinevezését az ENSZ líbiai különmegbízotti posztjára. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete bírálta és érthetetlennek nevezte az Iránnal 2015-ben megkötött – és 2016 januárjában életbe lépett – többhatalmi atomalkut.

Az AIPAC-konferencián Nikki Haley után mondott beszédet Paul Ryan, a washingtoni képviselőház elnöke, aki szintén az Iránnal kötött megállapodást bírálta, és úgy vélekedett, hogy a perzsa állam hegemóniára tör a térségben. Az Izrael bojkottjára irányuló nemzetközi mozgalmat a republikánus párti házelnök antiszemitának minősítette. Ő is óriási tapsot kapott, amikor leszögezte: “új elnökünk van, és Donald Trump Izrael melletti elkötelezettsége szent és sérthetetlen”.

 

[popup][/popup]