Alku az ördöggel – amikor Olaszország és Franciaország biztonságot vásárolt a terroristáktól

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A XX. század második felében a palesztin fegyveres csoportok és egyes nyugat-európai nyugati kormányok közötti kapcsolat sokak számára nyilvánvaló volt. Egyre jobban úgy néz ki Jasszer Arafat feljegyzéseiből, hogy mára már bizonyítottnak tekinthető ez a kapcsolat. Az Euronews-on összegezte a bizonyítékokat Székely Ferenc.

Jasszer Arafat az Achille Lauro elleni merénylet idején (youtube screenshot)

 

Olaszország és Franciaország a ’70-es ’80-as években paktumokat kötött palesztin csoportokkal. A paktumok lényege az volt, hogy a terroristák kíméljék meg ezeket az országokat a merényletektől, cserébe nemzetközi politikai és diplomáciai támogatást kapnak.

Ezeket már korábban is sejteni lehetett Jasszer Arafat halálát követően a feljegyzésekből. A 19 kötetes napló rengeteg érdekességet és titkot rejtett, és ezek közt az egyik a franciákkal és olaszokkal kötött alku.

Aldo Moro a volt olasz miniszterelnök (aki kétszer is volt hivatalban: 1963-1968 majd 1974-1976) a paktum értelmében a PFSZ vállalta, hogy leállítja az olasz civilek, üzleti vállalkozások és az Alitalia elleni támadásait. Cserébe megszerezte azt a kiváltságot, hogy fegyvereket szállíthat át a félszigeten, és ami még vészesebb: a lebukás veszélye nélkül vehet célba izraelieket és zsidókat.

A római kormány és a parlament felügyelő testülete vizsgálja a decemberben előkerült dokumentumokat ezek most megerősíteni látszanak, hogy Olaszország szemet hunyt a zsidó célpontok elleni palesztin terrortámadások felett, beleértve a római nagy zsinagógát ért csapást 1982-ben.

Az új adatok szerint az olasz hírszerzésnek egyértelmű információi voltak a tervezett merényletről, amelyben egy kétéves kisfiút megöltek és 37 személy megsebesült. Ám nem, hogy nem akadályozták meg a támadást, még a rendőrség csökkentette is a készültséget az épület körül.

 

Olaszország eladta a zsidóit

Ezt a súlyos vádat Francesco Cossiga volt olasz köztársasági elnök fogalmazta meg 2008-ban. Akkor még senki nem vette őt komolyan. Szerinte a titkosszolgálatok elnézték azt is, hogy támadás elkövetői Líbiába meneküljenek, Moammar al-Kadhafi elnök védőszárnyai alá, majd onnan vissza Libanonba.

Francesco Cossiga (Forrás: Wikipedia)

Bassam Abu Sharif nevű palesztin aktivista elismerte a titkos együttműködés létezését, Ő maga toborozta a PFLP partnerei közé a rettegett Carlost is. 1972-ben a TIME magazin címlapján Abu Sharif lett ‘A terror arca’.

A Moszad annyira veszélyesnek ítélte meg  személyét, hogy pokolgépet küldött, ami komoly sérüléseket okoztak neki. Ennek hatására Abu Sharif nyílt terrosták oldaláról átpártolt Arafat „mérsékeltebb” táborába. Később egy Moszad-tiszt társszerzőjeként írta meg 1985-ben a „Legjobb ellenség” című könyvet. Ebben két fél eltérő szemszögéből magyarázta el az izraeli-arab konfliktusok történetét, és szót ejt a mélyen rejtett együttműködésekről is.

„Megengedték, hogy tranzitokat, átjárókat, hadműveleteket szervezzünk, de olaszok bevonása nélkül. Mindig jeleznünk kellett, hogy kiket és hova akarunk szállítani. Valahányszor Rómába jöttem, két titkosszolgálati kísérő autó várt, és gondoskodott a védelmemről” – mondja Abu Sharif.

Miért csinálta ezt Olaszország?

Modern történelmet kutatók szerint a korabeli olasz politika csak tessék-lássék volt atlanti elkötelezettségű, mert azt inkább egy francia-brit-amerikai érdekcsoportnak látta, amiben Olaszország mellőzött szerepre kényszerül. Emiatt több vezető kereszténydemokrata politikus szívesen játszadozott az Afrika és az arab világ felé nyitás vágyálmával.

Éppúgy, mint a világháború előtti időkben, amikor Mussolini dédelgetett hasonló álmokat.

Andreotti miniszterelnök építette ki a szélsőjobboldali és palesztin kapcsolatokat. Olaszországot három ízben is vezette 1972-től 1992-ig annak ellenére, hogy korrupciós és maffia peres büntető eljárás is indult ellene.

Andreotti után se lett jobb a helyzet, Bettino Craxi szocialista miniszterelnök (1983-1987) ugyanazt a gyalázatos utat követte. Ő sem szakította meg a kapcsolatokat az arab szélsőségekkel, és jobb viszonyt alakított ki a PFSZ-szel és egyes közel-keleti kormányokkal, mint az USA-val.

Ő volt az, aki a NATO-szövetségesre fittyet hányva titkos telefonvonalon figyelmeztette Kadhafi líbiai vezetőt, hogy amerikai légicsapás várható ellene, így a diktátor még időben elhagyta a célpontot. Ezt később azzal tetézte, hogy Craxi egyenesen megtagadta Reagan elnök kérését, hogy adják ki az Egyesült Államoknak a kor egyik legveszélyesebb terrorparancsnokát, a PFLP-s Abu Abbászt.

Sőt Craxinak „köszönhetően” nem érte bántódás olasz részről az FLP, vagyis a Khaledékről leszakadt csoport kommandósait sem. Ők voltak a felelősei az olasz Achille Lauro utasszállító hajó eltérítésének 1985. október 7-én. Maga Craxi miniszterelnök is korrupciós bűncselekményekbe keveredett.

Achille Lauro Hijacking – 1985 | Today In History | 7 Oct 17

On October 7, 1985, Palestinian gunmen hijacked the Italian cruise ship Achille Lauro in the Mediterranean with more than 400 people aboard.You can license t…

A francia kapcsolat

A francia szál tekintetében még nagyon sok a kérdés, csak az biztos, hogy a legmagasabb szinteken hagyhatták jóvá a speciális kapcsolatokat. Ott rendelhették el, hogy nemcsak a francia rendőrség, hanem a hírszerzés is működjön együtt.

Megfejtésre vár sok eset. Egy 1982-es eset, amikor Abu Nidall, a PFSZ-ről levált szakadár terrorvezér bombatámadást intézett a Chez Jo Goldenberg nevű zsidó vendéglő ellen a párizsi Rue des Rosiers utcában, és meggyilkolt 6 embert, köztük két amerikai akadémikust. A merényletnek 27 sebesültje volt. A második világháború óta ez volt a legsúlyosabb fizikai támadás zsidók ellen Franciaországban.

Felderítésre vár az is, hogy például François Mitterrand elnök 14 éves mandátuma során értesült-e ezekről az alkukról. A legsúlyosabb politikai és erkölcsi kérdés az, hogy ennek az alantas alkudozásnak egyáltalán volt-e értelme és bármilyen biztonsági hozadéka.

François Mitterrand (Forrás: Wikipédia)

Ma már látható az is, hogy a PFSZ, ami több palesztin csoport ernyőszervezete volt, lassacskán kicsúszott Arafat elnök kontrollja alól. Kétségtelen, hogy a legsúlyosabb veszélyeket kevésbé Arafat katonai csoportja jelentette Európára, mintsem a vele szembeszegülő szakadárok, akikkel nem mert ujjat húzni.

A legsötétebb nap

A 9/11 előtti terrortörténelem egyik legsúlyosabb incidensére 1985. december 27-én került sor, amikor a Nidal-csoport a bécsi Schwechat nemzetközi repülőtéren indított támadást az izraeli El Al járatára várakozó utasok ellen. Köztük volt hat magyar művész, akik izraeli vendégszereplésre készültek.

A terroristák kézigránátokat hajítottak a sokaságba, és gépfegyvertüzet is zúdítottak az utasokra. A merényletben Szegedi Molnár Géza parodista gerinclövést kapott, és emiatt deréktól lefelé élete végéig megbénult. Kibédi Ervin színművész is megsérült az akció során.

Összehangolt iker-akcióként ugyanazon a napon érte terrortámadás a római Fiumicino repülőteret is, 14 halottat hagyova maga után.

 

Létezett svájci és német szál is

A Times of Israel állítása szerint Arafat feljegyzései az bizonyítják, hogy Svájc is kötött hasonló háttéralkut, és nem is akárkivel, hanem Ilich Ramirez Sanchezzel, a Sakállal, aki a nemzetközi terrorizmus neves és rettegett alakja volt.

A svájciakkal kötött „meg nem támadási” egyezségről maga a terrorista számolt be. Ezt erősíti meg a Neue Zürcher Zeitung oknyomozó újságírójának, Marcel Gyrnek 2016-ban megjelent könyve „A terror évei Svájcban” címmel.

A leleplező könyv megjelenése után Franz Blankart egykori svájci államtitkár hevesen támadta az állításokat, melyeket a merő fantázia körébe sorolt.

Mi a helyzet a németekkel? A PFSZ és a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció (RAF) kapcsolatai is mélyek voltak, jórészt az NDK ellenőrzése és esernyője alatt.

Ingrid Siepmann szinte ingajáratban élte életét Németország és Libanon között, hozta-vitte a Kelet-Berlinből érkező pénzküldeményeket, de még az al-Fatah kiképzőtáborait is megjárta. Siepmann utazásainak száma egy kiemelt veszélyességű válságövezetbe négy év alatt meghaladta a százat. Siepmann ’74-ben rendőrkézre került, de csak egy évet húzott le, mert kicserélték a RAF által elrabolt kereszténydemokrata politikusért, Peter Lorenzért.

Miután 1976-ban a RAF vezetői öngyilkosok lettek, maradéka direkt palesztin parancsnokság alá került, de már nem Németországban, hanem a Közel-Keleten használták fel őket. Maga Siepmann, miután katonai kiképzésben részesült, végül egy izraeli légicsapásban halt meg Libanonban 1982-ben.

Teljes cikk

támogatás
Pop up banner

Címkék:Arafat, Franciaország, Olaszország, paktum, PFSZ, Svájc

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo