Aliza, aki élve jött ki a gázkamrából
Hétfőtől nevesített emléktábla állít emléket a Gömörhorkáról elhurcolt zsidó családoknak. A II. világháború legkegyetlenebb borzalmait ketten élték túl a községből. Egyikük, Grünfeld Józsefné ma Izraelben él. Történetét videóüzenetben hagyta szeretett szülőfalujára és a jövő nemzedékére – írja a pozsonyi Új Szó.
Aliza
A Rozsnyói járásbeli településen maroknyi csapat gyülekezett az egykori Klór ház udvarán, ebben a házban élt családjával Klór Aliza Erzsébet 1944 tavaszáig, amikor is az akkor Özörény nevet viselő, ma Gömörhorka község minden zsidó lakosát – nemre és korra való tekintet nélkül – összegyűjtötték, és marhavagonokban az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba szállították. Az önkormányzat 2014-ben már emléket állított az elhurcoltaknak, a nevesített táblát viszont a Klór és a Wiesenberg család Izraelben élő utódai kezdeményezésére állították.
Auschwitzban Alizát és édesanyját nem választották el, munkaképesnek minősítették őket. Visszaemlékezésében beszélt arról, hogyan fertőtlenítették őket, milyen tömött barakkokban éltek, hogy éheztek, s hogy napjában kétszer ötös sorokba sorakoztatva megszámolták őket az SS-katonák. Auschwitz mellett további két lágert is megjártak, egyikben, a muníciógyárban többórás kemény munka várt rájuk. Folyamatosan éheztek, hideg volt és piszok, ruházatuk nem volt. Állandóan szelektálták őket és folyamatosan rettegtek. „Egy napon ismét menetkészen állunk, ötös sorokban. Irány egy vörös téglás épület. Négy lépcső lefelé. Bent vagyunk egy teremben, közepén pár oszlop, az ajtó ránk zárva. Órákig várunk. Végre az ajtó kinyílik, visszavezényelnek minket a barakkba. Utólag jutott tudomásunkra, hogy a gázellátás ideiglenesen nem működött. Élve maradtunk.”
1945. május 1-jén az amerikai hadsereg felszabadította a tábort, Aliza és az édesanyja együtt vészelte át a lágerben töltött egy évet. Elmondása szerint anyja 70 kilóról 34 kilóra fogyott az egy év alatt. Egy hónappal később indultak haza, július utolsó napjaiban érkeztek meg Tornaljára. Hónapokig reménykedtek, de rajtuk kívül senki nem tért vissza Gömörhorkára. Hazatérve nem volt hova menniük, házukba 4 családot költöztettek, bútoraikat, holmijukat elárverezték, földjüket 52 család között osztották szét. Volt szomszédaik, a Bodon család fogadta be őket néhány éjszakára. „Voltak a faluban jó emberek, akik a segítségünkre siettek. Szűcs Károlyné, Emi, kimeszelte, rendbe hozta a nyári konyhát. Útban hazafelé a Joint nevű amerikai zsidó szervezettől kaptunk pár koronát, elsősegély gyanánt. Ezen a pénzen visszavásároltunk egy sezlont, Emikém pedig megajándékozott egy takaróval. És jött újabb segítség: Ligárt János a Perpácból frissen őrölt liszttel, grízzel, gerslivel kopogtatott be. Pár héten belül a házunk kiürült lakóitól” – idézte fel hazatérésüket Aliza. Négy évvel később férjével és öt hónapos lányával elhagyta Európát. Utoljára 15 évvel ezelőtt járt szülőfalujában.
