Áldással és cukorkával a rák ellen

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

Eszter Hajut, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vizsgálatot rendelt el egy bíró ellen, mert kigúnyolt egy korábban szexuális bűncselekmények miatt börtöntre ítélt rabbit, aki a gyanú szerint több millió sékelt csalt ki halálos betegségben szenvedőktől, áldásokért és a “csoda piruláiért”.

A Jeruzsálemi Büntetőbíróság csütörtökön nyolc nappal meghosszabbította Eliezer Berland fogva tartását, akit nagy volomenű csalások miatt tartóztattak le, többek közt nagy összegű készpénzért csodával határos felépülést ígért híveinek.

Sharon Lary-Bavly bíró határozatában azt írta, hogy Berland „cinikusan kihasználta” állítólagos áldozatait, többek között azáltal, hogy „Mentoszt adott a betegeknek gyógyszernek álcázva”.

Lary-Bavly bíró a csütörtöki meghallgatáson megkérdezte Berland ügyvédjétől, Amit Hadadtól, aki Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök védelmi csapatának is tagja az ellene folyó korrupciós ügyekben, hogy cukorka adása gyógyszerként nem számít-e csalásnak.

„A gyógymód, amit ő [Berland] ad, mélyen spirituális jellegű és nem az anyagi világból való. Tényleg van valaki, aki úgy gondolja, hogy egészségügyi startupot indított és sikert ért el ott, ahol a világ minden orvosa nem?… Nem az számít, hogy Mentos vagy Tic Tac, az áldása a gyógyszer. Anyagi eszközöket használva ad áldást, tehát nem számít, hogy ez Mentos vagy Tic Tac, ez a gyógymód. Ha hiszel az áldásokban, akkor hiszel a gyógymódban, ha nem, akkor nem. ”

Az őrizetben tartás ellen Hadad ügyfele rossz egészségi állapotát hozta fel, mire a bíró azt válaszolta: „Adjanak neki Mentoszt.”

A 82 éves Berland szerdán stent-beültetésen esett át. Ágyhoz bilincselték, amíg a jeruzsálemi Saare Zedek Orvosi Központban tartózkodott. Közvetlenül az eljárás után a börtönszolgálat egészségügyi központjába vitték az Ajalon börtönben.

Múlt vasárnap a letartóztatási razzia során több tucat doboz port és tablettákat találtak Berland otthonában, amiket „csoda gyógyszer”-ként adott a betegeknek. A kezdeti laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy ezek vény nélküli fájdalomcsillapítók és cukorkák voltak, köztük Mentos.

Berlandot Jeruzsálem Mea Searim negyedében tartóztatták le feleségével és az ultra-ortodox Suvu Banim szekta többi vezető tagjával együt.

A rendőrség szerint Berlandot és társait „emberek százainak és családtagjaiknak, akik valószínűleg a legsötétebb óráikban voltak, cinikus és kegyetlen kizsákmányolásával gyanúsítják, miközben azt követelték tőlük, hogy fizessenek a rabbinak több tízezer sékelt az áldásaiért.”

Ezenkívül a rendőrség leleplezte a több száz millió sékelre rúgó különféle pénzmosási, adócsalási és egyéb adóügyi bűncselekmények végrehajtására létrehozott infrastruktúrát.

Berland számos támogatója kénytelen volt kölcsönt felvenni, hogy ki tudják fizetni a “kezelést.” Egyes esetekben a haldokló betegek a rabbi ígéretének ellenére meghaltak. Ezen túlmenően, miután a betegek elhunytak, Berland azt mondta családtagjaiknak, hogy szeretteik nem haltak meg, és erőre kaphatnak, ha a család több pénzt ad neki. Miután megkapta a pénzt, és kiderült, hogy a beteg valóban halott, Berland extra fizetést követelt, hogy az elhunyt elsőként támadjon fel, amikor a halottak feltámadnak.

Teljes cikk

[popup][/popup]