Áder János Brooklynban zsidó közösségben is járt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Áder János köztársasági elnök New York-i látogatása idején egy ortodox zsidó közösségbe is ellátogatott. 

Áder elnök (mögötte felesége, Herczegh Anita) a 103 éves Sirje Jakubovich-csal, mellette Yechiel Kaufmann rabbi

A magyar államfő hivatalos amerikai látogatását követően, ahol a New York-i klímacsúcson járt, találkozott a magyar gyökerekkel is rendelkező brooklyni zsidóság képviselőivel. (Szíjártó Péter magyar külügyminiszter ezzel egyidejűleg az ENSZ-ben élesen bírálta a migrációt támogató politikai erőket.)

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy az USÁ-ba látogató magyar kormánydelegációk is felkeresnek egy-egy ortodox zsidó közösséget. (Például itt, vagy itt és itt olvashatnak hasonló látogatásokról.)

Ezekben a közösségekben a magyar kormány jelképes partnereket keres és talál, akik pozitívan fogadják közeledésüket, és nem hangsúlyos számukra az itthon sokat vitatott kormányzati politika, beleértve az emlékezetpolitikát.

Áder elnök egy brooklyni ortodox zsidó iskolában (Fotók: MTI/Bruzák Noémi) )

Tradicionális gondolkodásukból eredően az ortodoxiának fontos a tekintélytisztelet és a kormányzati hatalommal való jó viszony. A magyar kormány pedig ezekkel a találkozókkal is jelezni szeretné, hogy jó viszonyt ápol a zsidósággal – különösen annak hagyományőrző ágával. Szimbolikus látogatásaival egyben nemzetpolitikai célokat is teljesít, lévén ezek a közösségek a történelmi Magyarországról származnak.

Az Amerikában élő ortodox zsidóságnak a jelenkori magyar politikával és a kortárs magyar zsidó hétköznapokkal is viszonylag kevés a kapcsolata. Gyakorta a honi temetőgondozás kerül a fókuszba a kormányzati delegációkkal való találkozásokon, mely fontos a történelmi Magyarországról eredő közösségeknek.

[popup][/popup]