A zsinagóga felújítását tervezik Sopronban

Írta: kisalfold.hu - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Új fejezet kezdődik a papréti zsinagóga történetében: a helyi zsidó hitközség tervezi, hogy a világ testvérközösségeinek összefogásával hitéleti célra renoválják a műemlék épületet. Mintegy 160 millió forintos költséggel számolnak.

Soproni zsinagóga

A soproni zsinagóga jelenlegi állapota

– Sikerre vezettek az önkormányzattal történt egyeztetések. A soproni városvezetés történelmi döntést hozott, amikor a tulajdonában lévő papréti zsinagóga épületét a zsidó közösségnek adja. Mi pedig írásban vállaltuk, hogy amennyiben öt év alatt nem sikerül hitéleti célokra felújítanunk kívül-belül a zsidóság szakrális helyét, visszaadjuk a nekünk ajándékozott műemléki tömböt – fogalmazott Sándor Péter, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke.

Hozzátette, a soproni gyökerekkel rendelkező, az Egyesült Államokban és Marokkóban élő Franklin Koppel nevéhez köthető a kezdeményezés, hogy a világ és a magyar zsidóság összefogásával újból szakrális teret teremtsenek a zsinagógából. Ezzel lehetővé válik a soproni és a nyugat-dunántúli zsidók számára a vallásgyakorlás, kultúrájuk művelése.

– A felújításhoz soproni, illetve hazai szakembereket kívánunk alkalmazni. Reméljük, a zsinagóga tulajdonviszonyában ígért változás ez év novemberében lezajlik, s az épületet az önkormányzat visszaadja, odaajándékozza a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének.

Terveink szerint öt év múlva április 16-án, a magyarországi holokauszt emléknapján adhatjuk át a zsinagógát – közölte Sándor Péter.

A sajtótájékoztatón részt vett Franklin Koppel, aki New Yorkban közgazdasági oklevelet, Londonban építészmérnöki diplomát szerzett.

– Szerkezetileg erős és stabil az épület, jóllehet csak a falak maradtak meg belőle. Becsülendő, hogy a soproni hitközség amennyire lehetett, gondját viselte a zsinagógának, az ablakokat és a tetőszerkezetet is helyrehozatta – utalt a tömb állapotára a Sopronba látogatott Franklin Koppel.

– A tervezett külső-belső renoválás, a hitélethez szükséges tárgyi berendezések összköltsége elérheti az 500 ezer eurót, közel 160 millió forintot. A felújítást a világ zsidóságának adakozásából kívánjuk fedezni. Ennek érdekében amerikai–magyar alapítványt hoztunk létre, amelynek kedvezményezettje a papréti zsinagóga felújítását végző, Magyarországon megalapítandó nonprofit szervezet lesz.

Az elmúlt évben felvettük a kapcsolatot a világ zsidóságát képviselő szervezetekkel, valamint a zsidó kultúra támogatását felvállaló politikai intézményekkel. Nagy segítségünkre volt ebben az USA Budapestre akkreditált nagykövete, továbbá több más hazai diplomata, miniszter. Mindez bizakodásra ad okot, tervünk valóra válhat.

A teljes cikk itt olvasható.

Címkék:Soproni zsinagóga

[popup][/popup]