„A zsidók a saját céljaikra használják a Holokausztot” – véli az európaiak egyötöde
Európai antiszemitizmus-kutatás 16 országban.
A kontinens zsidóságát fenyegető fizikai veszélyeztetettség és a zsidó identitás megerősítésének jegyében zajlott az Európai Zsidó Szövetség (EJA) 2020. évi konferenciája. A Párizsban tartott rendezvényt a francia zsidó hitközséggel, a Consistoire Central Israélite de France-szal és az Európai Tett és Védelem Liga (APL) együttműködésben szervezte a Szövetség. A kétnapos eseményen képviseltették magukat többek között a francia, belga, magyar, lengyel, ukrán, olasz, spanyol és román hitközségek és zsidó szervezetek, valamint jelen volt Nicole Belloubet, francia igazságügyi miniszter, Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere és Anders Fogh Rasmussen, a NATO korábbi főtitkára, Dánia volt miniszterelnöke és több más európai politikai vezető. A magyar kormányt Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes-államtitkára képviselte.
Az esemény megnyitóján Menachem Margolin rabbi, az EJA elnöke hangsúlyozta: nem elég, hogy a zsidó közösségek és az európai politikusok vészkiáltásokat hallatnak a növekvő antiszemitizmus miatt, konkrét lépésekre, operatív megoldásokra van szükség, legyen szó a zsidó közösségek építéséről, vagy az antiszemitizmus elleni fellépésről.
Köves Slomó, az APL alapítója előadásában bemutatta az APL megbízásából, az IPSOS 2019 végén végzett, európai antiszemitizmust vizsgáló közvélemény-kutatásának első eredményeit. A Kovács András professzor által vezetett kutatás egyedülálló a maga nemében, hisz 16 országban, több mint 15 ezer fős mintavétel alapján közel 500 ezer adatot gyűjtve ad átfogó és országspecifikus képet az európai antiszemitizmus mértékéről és mintáiról.
A kutatás az antiszemita előítéletesség tartalmát a kognitív, ismereteken alapuló és afferkív, érzelmi viszonyra utaló kérdésekkel és azokra adott válaszokkal mérte.
Összességében az európai válaszadók 17 %-a úgy gondolja, hogy a zsidók soha nem képesek integrálódni a társadalomba.
A zsidók túl nagy befolyását az országra átlagosan 15 %-uk vélelmezi.
21%-a véli azt, hogy a zsidók túl sokat beszélnek a Holokausztról.
Általában a kelet-európai országokban a holokauszt revizionizmus és a klasszikus antiszemita sztereotípiák erősebbek, míg a nyugati országokban az Izrael-ellenesség érzékelhető leginkább”.
A teljes kutatást ez év júniusában publikálják.
tev.hu/neokohn.hu/jpost.com