A zsidó meg a többiek

Shakespeare: A velencei kalmár / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Talán sokan emlékeznek még az Alföldi-féle Nemzeti Színház egyik utolsó bemutatójára, a Mohácsi testvérek által átgyúrt és mai korra adaptált A velencei kalmárra. Abban Hevér Gábor játszotta Antoniót, Gáspár Sándor Shylockot, Radnay Csilla pedig Portiát. Most Bagó Bertalan rendezte meg Shakespeare művét Székesfehérvárott: Gáspár Sándor ezúttal Antonio szerepébe bújt, Radnay Csilla maradt Portia, Shylockot pedig László Zsolt játszhatta el. A velencei kalmár – ha komolyan veszik – nagy kihívás elé állítja a színre vivőket, hiszen egy olyan témáról (is) szól, ami a 20. századi események után különösen problematikussá vált: az antiszemitizmusról. Mohácsiék anno szinte kizárólag erre a kérdésre élezték ki pamfletszerű előadásukat, megfejelve más kirekesztő és antihumánus nézetek – homofóbia, rasszizmus – ábrázolásával, Antonióék társaságát kvázi szélsőjobboldali kocsmai asztaltársaságként bemutatva. Az előadás nem igazán sikerült, de a Mohácsi testvérek mindenképpen erős koncepcióval nyúltak Shakespeare-hez, reflektálva a mű ideológiai problematikusságára.

Bagó Bertalan székesfehérvári rendezése nem mutat ilyen markáns jegyeket, átírás sem nagyon történt, talán csak egy-egy gyengébb poén került be a Nádasdy Ádám által fordított Shakespeare-szövegbe. Mintha Bagó meg akarta volna úszni, vagy legalábbis meg akarta volna spórolni, hogy bármit is kezdjen az antiszemitizmus problematikájával, és „ne szólj szám, nem fáj fejem” alapon „csak” Shakespeare-t akart volna játszani. Csakhogy ennek az óvatosduhajkodásnak egy színtelen-szagtalan A velencei kalmár lett az eredménye, amely mintha semmi másra nem épített volna, mint arra, hogy a főszereplő hármas, Gáspár Sándor, László Zsolt és Radnay Csilla nagyon jó színészek. Ami igaz is, de azért kevés.

A semmit gondolás átüt magán a szűkebb értelemben vett rendezésen is: egyszerűen nem nagyon teremtették meg azt a közeget, amelyben a cselekmény zajlik, nem nagyon látszik, hogy milyen is az a Velence, amiben a történet játszódik; a szereplők és a köztük lévő viszonyok csak fel vannak skiccelve, de nincsenek kibontva. Nem tudunk meg szinte semmit Antonio és Bassanio barátságáról (habár Gáspár Sándor valamennyire érzékeltetni tudja az idősödő kereskedő homoerotikus vonzódását a fiatal fiúhoz), Shylock és lánya, Jessica viszonya és Portia és Bassanio szerelme is a legnagyobb jóindulattal nézve is steril marad. Antonio és Bassanio barátok, Portia és Bassanio szerelmes egymásba – ezt megtudjuk, de ezek a viszonyok teljesen élettelenek, ahogy Lorenzo és Jessica kapcsolata is nagyjából kimerül a közös gőzfürdőzésben. Az egész előadás leginkább önmaga vázlata, mintha a tényleges megvalósítás még váratna magára.

A teljes cikk itt olvasható.