A Zöld Herceg
Másfél hete megvettem Moszab Hasszán Juszef könyvét (A Hamasz fia).
A Zöld hercegről (az izraeli belbiztonsági szolgálatnál használt fedőneve) szóló dokumentumfilmet már láttam korábban, ezzel együtt, nem volt könnyű olvasni.
Valahol csodálom és sajnálom egyszerre ezt a most 37 éves embert, aki a saját meggyőződéséért vállalt minden veszélyt.
Egy irracionális világba született, vesztes helyzetbe, mégis, a maga módján győzni tudott – ezért csodálom.
Hívő muszlimnak nevelték, és amikor csalódott abban az ideológiában, talált magának egy másik hitet, mégis meghasadt a szíve az elveszített családjáért – ezért sajnálom, de rettenetesen.
Okos, tehetséges, és nagyon tisztességes ember – megérdemli, hogy boldog legyen – tiszta szívből kívánom neki!
Adott egy fiú, elsőszülött egy muszlim vallási vezető családjában, aki abban az elviselhetetlen ellentmondásban nő fel, hogy az apja, akit szeretetreméltó nagyszerű embernek ismer, egy gyilkos terrorszervezet vezetője is egyben. 18 éves koráig az arab-izraeli konfliktusnak csak azt az olvasatát ismeri, amit a szülői házban hall: az izraeliek borzalmasak, minden eszközzel küzdeni kell ellenük.
Sorsa szinte elkerülhetetlen – terrorista lesz, ha ettől, éppen nem az ellenség, az izraeleiek meg nem mentik. Igaz, a saját, józan esze is segít annak felismerésében, hogy az igazság nem pont az, amit egész addigi életében annak hitt.
A könyvet az első szótól az utolsóig belengi a muszlim gondolkodás varázslatos világa – mintha az Ezeregy éjszaka mesemondója ragadt volna tollat, hogy az ezredforduló vérgőzős Közel-Keletét bejárja. Másfelől Moszab művelte magát, attól a perctől kezdve, hogy kapcsolatba került az izraeliekkel, fokozatosan képes volt befogadni a nyugati, racionális szemléletet is, de nem véletlen, hogy később beleszeretett a kereszténységbe… Azon az úton, amit bejárt, érzelmi-ideológiai fogódzóként a kereszténység jelentette a kiutat: Allah helyett Jézus a lelki támasz, az öldöklésre buzdító isten helyett a megbocsátó, a türelmes, a befogadó. Ha Moszab nem találkozik a kereszténységgel, alig valószínű, hogy végig tudta volna csinálni azt az évtizedet, amikor a Sin Bét szolgálatában igyekezett fékezni a gyilkolást.
