A vallási tolerancia jegyében focitornát és családi napot szervez a Mazsihisz
A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy immár negyedik alkalommal játszanak majd barátságos mérkőzéseket a magyar – keresztény és zsidó – felekezetek 14 év, illetve 10 év alatti képviselői, a rendezvény célja az összetartozás megtapasztalása, erősítése.
A bajnoksággal párhuzamosan tartandó családi napon a résztvevők és hozzátartozóik kipróbálhatják az arcfestést, az ugrálóvárat és a különböző családi vetélkedőket – fűzték hozzá. Közölték: szeptember 2-ától, húsz csapat részvételével ismét megrendezik az egész országot átfogó Tolerancia Kupát is, a harmadik alkalommal meghirdetett eseménysorozat célja, hogy a különböző felekezetekhez tartozó magyar gyerekek a sport segítségével közelebb kerüljenek egymáshoz. Az idén az eseményt szervező Mazsihisz mellett Berettyóújfalu, Solt, Poroszló, Kakucs, illetve Kőbánya katolikus közössége, a kiskunhalasi, a nógrádsápi, a hévizgyörki református és a pilisi evangélikus gyülekezet, valamint a Hit Gyülekezete küldi el csapatait a 10 év és a 14 év alattiak kategóriájában. Mint írták, a torna mára komoly rendezvénnyé nőtte ki magát, védnökei között van Heisler András, a Mazsihisz elnöke. |