A török Polat Group veszi meg a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában álló épületet

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A török Polat Group veszi meg a Zsinagógával összeépült Dohány u. 10. épületét, tette közzé az ingatlant most birtokló spanyol cég.

Az ingatlan a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában áll (Google street-view)

A 25 ezer négyzetméteres házban – írja a 444.hu – a legutóbbi tervek szerint 291 szobás hotelt akartak építeni, a vételár 18,5 millió euró, 7,2 milliárd forint. A tranzakció két részletben zajlik le, először egy felesben tulajdonolt közös céget hoznak létre a spanyolok és a törökök, ebbe előbbiek az ingatlant adják, a Polat csoport 4,5 millió eurót tesz bele, majd három éven belül a törökök 14 millió euróért a cég másik felét is megveszik.

A Polat csoport a NER kedvelt partnere, Adnan Polatot Orbán Viktor török barátjaként is szokta említeni a sajtó.

A Dohány utca 10. történetét a 24.hu foglalta össze 2021-ben. Eszerint 2000 körül ezt az átjáróházként épült ingatlant és a hozzá kapcsolódó Síp u. 8. és 10. számú házakat Tordai Péter, a Mazsihisz egykori elnöke vette meg, majd luxuslakásokat és passzázst tervezett oda Herzl Passage néven. A beruházás miatt vitába keveredett Feldmájer Péter akkori Mazsihisz-elnökkel, majd a terveket elmosta a világválság, az ingatlanok spanyol kötődésű cégekbe kerültek.

[popup][/popup]