A távozó amerikai nagykövet ikerfiai barmicvóját a Dohány utcai zsinagógában tartották
Conrad és Ezra Basila Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, David Pressmannak ikerfiai életük egyik legjelentősebb pillanatát ünnepelték a Dohány utcai zsinagógában, ahol sor került a bár micvó ünnepségükre. Az eseményt dr. Frölich Róbert főrabbi vezette. A ceremónián részt vett dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, valamint dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója is.
A szertartást követően a Goldmark-teremben tartották a kidust (szombatot megszentelő ünnepi étkezést). A Mazsihisz elnöke gratulációját fejezte ki a fiúknak, majd személyesen adta át a szervezet ajándékát.
David Pressman, a bár micvó fiúk édesapja különleges posztot osztott meg a közösségi médiában (X/Twitter), amelyben hangsúlyozta a Dohány utcai zsinagóga történelmi és szimbolikus jelentőségét. A szombat beköszönte előtt készült képhez a következő szöveget írta:
„A magyarországi Dohány utcai zsinagógája egyszerre emlékműve a holokauszt borzalmainak, és élő tanúbizonysága az ellenálló képességnek. Megtiszteltetés és végtelen büszkeség számomra, hogy fiaimat ma a Tórához szólították bár micvájuk alkalmából Magyarország zsidó közössége előtt, ebben a rendkívüli zsinagógában” – írja a mazsihisz.hu.
*
A Joe Biden amerikai elnök által kinevezett nagykövetként Magyarországra delegált David Pressmann partnerével és fiaikkal érkeztek Magyarországra és tettek látogatást az azóta lemondott Novák Katalin államelnöknél.
Ambassador David Pressman on X (formerly Twitter): “My family and I are looking forward to meeting President Novak. pic.twitter.com/klI9Yjn2u7 / X”
My family and I are looking forward to meeting President Novak. pic.twitter.com/klI9Yjn2u7
A Donald Trump vezette új amerikai kormány beiktatásával távozik a melegek jogegyenlőségének szószólójaként is ismert, de nemzetbiztonsági ügyekben is otthonosan mozgó diplomata.