A társadalmi szelekció buktatói

Írta: metazin.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Ha egyszer nincs egyenlőség, milyen alapon kapjanak egyesek lehetőséget arra, hogy az elit tagjai lehessenek? Valamikor a származás számított, ma elvben a teljesítmény, az érdem. Valójában az érdem mögött is a származás lapul. A szegények, a sötétebb bőrűek hátrányban vannak. Megoldás nincs, próbálkozások vannak.

Ki döntsön érdem dolgában? És mit is értsünk érdemen?” – teszi fel a kérdést Thomas B. Edsall veterán Pulitzer-díjas újságíró, a Columbia Egyetem tanára a New York Timesban.

Az attól függ – válaszolja. Ha a jó oldalát nézzük, a meritokrácia – vagyis az a rendszer, ahol az előmenetelt érdem szerint osztják – a tehetséget, az igyekezetet és a teljesítményt jutalmazza gazdasági javakkal, illetve politikai hatalommal. Ha a visszájáról nézzük, azokat jutalmazza, akik kedvezőbb helyzetből indulnak, és ezzel egyre arrogánsabb, zártabb elitet termel ki. Edsall egyenesen úgy fogalmaz, hogy „brutális kasztrendszer” jön létre, s úgy látja, hogy a kívül rekesztettek dühe öltött testet abban a mozgalomban, amely Donald Trumpot a Fehér Házba juttatta. Ráadásul e mozgalom magva, a hagyományos, legfeljebb középfokú végzettségű fehér lakosság alulról is fenyegetve érzi magát: a feltörekvő kisebbségek és bevándorlók tömegeitől is tart. Az elit többsége pedig rasszizmust és idegenellenességet lát ebben a magatartásban, önmaga viszont igyekszik emelkedett és nagylelkű lenni, s így a kisebbségek és a bevándorlók érdekeit képviseli a politikában.

Ezzel függ össze, hogy az egyetemi felvételi rendszert az elit részéről is erős kritika éri, mivelhogy a kisebbségek gyermekei feltűnően rosszul szerepelnek a felvétel alapjául szolgáló szabványos teszteken. A SAT nevű országos „érettségi” teszten az ázsiai diákok 70 százaléka ér el olyan pontszámot, amely megfelel egy jobb egyetem minimális felvételi kritériumainak, a fehérek 59 százaléka, a spanyolajkúak 31, az afroamerikaiak 20 százaléka. Márpedig elsősorban ma is ez az eredmény a fő szempont az egyetemeken. Mindazonáltal 335 amerikai egyetemen már „hangsúlytalanították” a SAT-teszt szerepét a felvételin. A Chicagói Egyetem pedig tavaly ősztől nem is kéri a jelentkezőktől a SAT-teszt eredményének bemutatását. Ezzel megoldják a Harvard Egyetem közismert problémáját, amely egy öt éve zajló, nagy visszhangot kiváltó perben csúcsosodott ki. A Harvardot ugyanis ázsiai származású diákok egy csoportja beperelte, amiért szubjektív szempontok alapján lepontozták őket a felvételin, és náluk sokkal rosszabb eredményt elérő más kisebbségieket vettek fel helyettük. Kétségkívül az sem lenne problémamentes, ha a legjobb egyetemeken a diákok negyven százaléka ázsiai származású lenne, márpedig a SAT-tesztek alapján nagyjából ez az eredmény jönne ki. Mindazonáltal nehezen lenne védhető a bíróság előtt az a törekvés, hogy az egyetem nem a legjobbakat veszi fel, hanem igyekszik valamennyire leképezni a társadalom „faji” összetételét. Az elitegyetemeken egészen az ötvenes évekig nagyjából hasonló megfontolásból korlátozták a zsidó hallgatók felvételi arányszámát, s a Harvard bírálói ehhez hasonlították az ázsiaiakkal szemben alkalmazott eljárást. A „faji kiegyenlítés” ilyen természetű törekvését tizenhat évvel ezelőtt alkotmányellenesnek ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Nem is ezzel védekezik a Harvard, hanem azzal, hogy egyéb szempontokat is mérlegel, például, hogy mennyire alkalmas a jelölt a kollektívába való beilleszkedésre. Érdekes módon az ázsiai származásúak kevésbé, mint például az afroamerikaiak. Nem véletlenül húzódik oly régóta a per. Az Igazságügyi Minisztérium tavaly nyáron közölte, hogy a felperes mellett, a Harvarddal szemben avatkozik be a perbe.

Akármennyire dicséretes is az ázsiai fiatalok igyekezete, fegyelme és magas átlagos intelligenciahányadosa, azért kétségkívül van igazság abban, amit John Rawls filozófus fejtett ki csaknem negyven évvel ezelőtt: nem világos, mennyivel igazságosabb a születéssel járó képességek és a családi előnyök szerint osztogatni az elismerést, mint egykor a nemesi státusz szerint volt. Másfelől viszont a baloldali Jacobin magazin azt írja, hogy nem a tesztekkel van a baj, hanem azzal, hogy egyes társadalmi csoportok szisztematikus hátrányba kerülnek, mire a teszteket meg kell írniuk. Előbb kellene tehát beavatkozni.

Teljes cikk

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]